Fülesbagoly

Neves producerekkel készítheted el a nagylemezed

2024. január 31. - Bagolyhír

Ismét nagylemez programot hirdetett meg a Petőfi Kulturális Ügynökség, ennek értelmében a pályázaton nyerő együtteseknek neves producerek segítik elkészíteni az albumukat.

ssr.jpg

Pályázni 5 darab saját dal demo verziójával lehet, értelemszerűen olyan felvételekkel, melyek még nem lettek nyilvánosságra hozva. A döntéshozók számos szempont alapján bírálják el a pályázatokat, például a felvételek minősége, művészeti értéke és versenyképessége.
Az előadók és zenei formációk célzottan tudnak a számukra megfelelő producerhez jelentkezni, akivel – kiválasztásuk esetén - elkészíthetik a nagylemezüket. A zenei producerekből álló zsűri megadott szempontrendszer szerint pontozza a programba jelentkezők által beküldött demo hangfelvételeket. A résztvevő producerek:

Tembo
Brucker Bence
Gerendás Dani
Horváth Attila
Vári Gábor
Somogyvári Dániel
Kozma Kata
Stámusz Ferenc
Szabó Zé
Simon István

A program végén minden nyertes zenei formáció/előadó egy minimum 10 számos és legalább 30 perces nagylemeznyi hanganyagot kap. 

Nyitókép: SuperSize Recording

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr4418315891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása