Fülesbagoly

Diákok és tanáraik koncerteznek az A38 Hajón

2023. május 23. - Bagolyhír

A BM Music School diákjai is tanárai tartanak úgynevezett Bemutató Koncertet az A38 Hajó Tetőteraszán június 4-én. Általában évi 2-3 ilyen eseményt szokott szervezni a suli, ilyenkor mutatják meg a világnak, min dolgoztak a tanulók oktatóikkal az elmúlt hónapokban.

bm-te_likoncert-1235.jpg

A BM Music School zeneiskolát Bihari Márton gitáros alapította 2020. novemberében. Jelenleg 10 tanárral megy az intézmény, és körülbelül 130 tanuló jár vissza hozzájuk heti szinten egyéni zeneórára, zenekari órára, illetve  szolfézs órára. Fő profiljuk a felnőtt diákok oktatása, de nagy számban járnak hozzájuk tinédzserek is. A növendékek és tanáraik június 4-én adnak számot arról nyilvánosan, hogy mit sikerült az elmúlt hónapokban elérniük.
- A program első felében szóló produkciókról szokott szólni, itt szóló zongora, ének-gitár felállások szoktak lenni, illetve azon növendékeink produkciók lépnek fel, olyanok, akik még nem játszanak nálunk zenekarban az iskolában - mondta el Bihari Márton. - A műsor második fele pedig a nálunk tanuló 5 zenekar fellépése lesz. A műsor elég sokszínű, pop, rock, alternatív és jazz stílusban is lesznek hallhatók dalok majd, de lesz zongora négykezes, filmzene feldolgozás, illetve több tanulónk készül saját dallal is. Többen itt lépnek fel szerzeményükkel először. Nagyon nagy szerepe van, hogy ilyen színpadokon “nevelkedhetnek” a diákjaink. Számukra is olyan mérföldkövek, amit nagy valószínűséggel sosem fognak elfelejteni. A nyilvánosság előtti szereplés pótolhatatlan személyiségfejlesztő erővel bír, amihez egy ilyen koncert nagyban hozzájárul, jobb helyszínt pedig Budapesten el sem tudnék ennek képzelni, mint az A38 Hajó.
További információ a koncertről az eseményben található.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr4218130832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása