Fülesbagoly

Megjelent Tövisházi Ambrus újabb filmzenéje, amit a Katinkához írt

2022. december 20. - Bagolyhír

Még májusban jött ki egy film a mozikban Hosszú Katinka háromszoros olimpiai, huszonhatszoros világ- és harmincnégyszeres Európa-bajnok magyar úszónőről, melynek a zenéjét Tövisházi Ambrus írta. Hét hónappal a premier után a filmzenealbum is megjelent, mutatjuk is serényen.

ambrus_1.jpg

Tövisházi Ambrus az Amorf Ördögökkel lett országosan ismert, ma pedig a Péterfy Bori & Love Band és az Erik Sumo formációkkal él aktív zenész életet. A színpad mellett számos filmnek írt zenéket, például ő komponálta Az igazi Mikulás és a Becsúszó szerelem dalait, nem beszélve a zseniális Liza, a rókatündérről, ahol film is, zene is nagyon pöpec. A Katinka film produkciójának felkérése mégis meglepetésként érte.
- Milyen jó az életem, hogy olyan feladatokat dob, amikre sosem számítottam, és arra hogy egy világhírű női olimpikonról (és egyben a magyar közéletet megosztó celebritásról) szóló nagy költségvetésű életrajzi filmhez fogok zenét írni egyszer - erre aztán nem fogadtam volna komolytalanabb összegben sem.
Nem hősies zenét írtam hozzá (bár az is van benne), hiszen ez nem egy hősies film, hanem olyan, ami arról szól hogy mi van akkor, amikor vége van a sikernek, és ez egy sokkal érdekesebb téma. Az ötletem az volt, hogy benne legyen a zenében is az úszás monotonitása és az a felemelő erő is amivel egy élsportoló az utolsó cseppig kisajtolva magából az energiát, törekszik a csillagok közé, és az a dráma is, amit úgy tudok legjobban összefoglalni, hogy egy embert 4 éves korában felraknak egy gyorsvonatra a szülei, és 30 körül arra eszmél hogy a vonat még mindig vágtat, és lehet hogy meg kéne nézni azt is hogy mi van a sínektől jobbra és balra.
Köszönöm Pálinkás Norbinak hogy megbízott bennem, Gotthárdi Balázsnak a türelmet, és a Szupermodern stúdiónak hogy ez a filmzenealbum megjelenhetett - fogalmazott Ambrus az Erik Sumo Facebook-oldalán.
Az album a WMMD gondozásában megjelent, és meghallgatható minden online platformon.

Ambrus mindkét együttesével aktív. az Erik Sumoval december 31-én játszik az A36 Hajón, a Love Band-del pedig december 27-től országszerte turnézik, érintve Tatabányát, Győrt, Székesfehérvárt, Kecskemétet, Budapestet és Miskolcot.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr9418006376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása