Fülesbagoly

James Bond ihlette Temesi Berci dalát, amiben nagy nevek muzsikálnak

2022. szeptember 26. - NagySzabolcs

A 12 dalos Time is not a magazine című lemezéhez immáron a 11. videójával jön ki Temesi Berci. A 007-ben László Attila gitározik, Garami Gábor dobol és Csányi István szaxofonozik.

berci_01_1.JPG

„Mindig szerettem a James Bond filmeket. Megfejtős, elegáns, titokzatos, közérthető. Szolid, mégis messziről tudod, hogy 007-es.” – mondta Temesi Berci. „Számomra ez a dal is ilyen, nem kitekert, de ott van benne a rock and roll. Persze, hogy ott van az erő, hiszen László Attila gitározik benne, akinek nagyon-nagy tisztelője vagyok. Bízom abban, hogy sokszor állhatok még egy színpadon a Tanár Úrral, valamint dolgozhatunk még együtt stúdióban. Kiemelkedő alkotó, példaértékű az intelligenciája, az alázata, a finomsága, az ősereje, a dinamikája, az egyedisége, amit csak úgy sugároz magából.

A Liszt Ferenc- és Érdemes Művész-díjas gitáros-zeneszerző, László Attila felvételei a Tom Tom Studióban készültek el Kontor Tomi segítségével. „35 éve tanítok a Zeneakadémia Jazz Tanszékén, így sok muzsikus pályáját láthattam már, ahogy elindulnak különböző irányokba, sikereket érnek el. Temesi Berci munkája, zenéje iránt mindig különös figyelemmel és tisztelettel érdeklődtem, hiszen az ő muzikalitása, basszusgitározása, hangzása egyszerűen perfekt. Amikor elhívott felvételre, vagy koncertre, mindig nagyon szívélyes volt velem, úgy vettem észre, Berci mindenkire odafigyel. Ennek a munkának a hangulata is igazán otthonos volt, ráadásul olyan muzsikusokkal játszottunk együtt, akiket jól ismerek, mint például Csányi István, vagy éppen Bubenyák Zoli. A 007 fusion stílusú dal, kifejezetten nyugodt tempójú szám. Ilyenkor különösen érvényes az, ami a lemez címe, a ’Time is not a magazin’, hiszen a ’timing’ - zenész kifejezéssel élve - ebben a műfajban meghatározó. Az időzítés, úgy érzem, ezen a felvételen nagyszerűen működik! Gratulálok Bercinek a sokoldalú, sokszínű munkásságához.” – árulta el László Attila.

studiokontor.jpg

A dob rögzítésére a Csend Stúdióban került sor Mazán Attila, Bubenyák Zoli munkájával, a legütősebb hangszeren ezúttal Garami Gábor alkot nagyot. „Gabesz egy kiváló rádiós műsorvezető, barát, dobos, akivel több mint tíz éve zenélünk a Garami Funky Staff zenekarban. Sokszor fejtettük már meg együtt a világ dolgait, mindig van egy kérdésünk, amelyben hol egyszerűen, hol filozófikusan elmélyedünk.” – mesélte Berci. „Dobosként mindig azok közé tartoztam, akik szeretik a zenészek, énekesek alá adni a ritmust, de nem szeretnek túl sokak lenni. Bár nagyon szeretem hallgatni mások dobszólóit, én nem vagyok szólisztikus dobos. Bercitől mindig sokat tanulok, például szervezésről, zenei rendezésről, hogy hogyan lehet jól összefogni egy produkciót, nagyon jól organizál. Gyerekkorom óta szeretem azokat a lemezeket, amelyeken dalonként más dobos játszik. Számomra ez hallgatóként nagyon izgalmas, mert kedvelhetem például egy basszusgitáros hangszínét, de ha minden számban más dobol neki, akkor minden dal más lesz, a basszusgitáros is egy másik oldaláról mutatkozik meg.” – csatlakozott Garami Gábor.

A dalban szaxofonon Csányi István bizonyít, akivel Berci közel húsz éve ápol jó barátságot. „Több tucat zenekart megjártunk együtt session zenészként, valamint televíziós műsorokban is sokat dolgoztunk közösen. Eddig öt lemezem jelent meg, mindegyik értékét, élményét emeli szaxofon játékával. Egyedi, felismerhető, pont olyan védjegyekkel bír, mint a James Bond jelenség.” – nyilatkozta még Berci.

„Berci munkabírása egyszerűen őrület. Megtisztelő, hogy minden lemezén játszhattam, nagyon össze vagyunk kapcsolódva, számunkra természetes, hogy időről-időre együtt jövünk-megyünk, csinálunk valamint. Ez a dal a hetedik a lemezen, ami tipikusan az a zene, amit az ember a tengerparton kocsikázva, nyugisan sétálva hallgatna. Jó érzéssel tölt el ez a tempó, valamint az a tudat is, hogy igazi zenészek készítették. Színes a hangszerelése, így szerintem nélkülem is kerek lenne, de bízom benne, hogy újabb szintre emelkedett azzal, hogy egy szaxofon is helyet kapott benne.” – zárta Csányi István.

A lemez minden online streaming zenei szolgáltatáson elérhető, kézzelfogható CD formátumban pedig a musicfashion.hu shopjában szerezhető be. A basszusgitárosnak hosszú évek óta célja, hogy segítse a jövő zenészeit, YouTube csatornáján például hangszedő és elektronika teszteket mutat be jó minőségű hang és videó segítségével. A felvételek 2 hetente kerülnek fel a platformra. Emellett Berci július végén a Tornóczky All Access formációval is bemutatkozott, ahol olyanokkal zenél együtt, mint a Kőbányai Zenei Stúdió igazgatóhelyettese, Tornóczky Ferenc (gitár), Nagy Ricsi (ének), valamint Zombori Attus (dob). A csapat immáron nyolc dalt publikált a legnagyobb videómegosztón. Az egyik legfrissebb anyagot jelentő „Zenegép”-ben például a már említett László Attila is emeli az élményt.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr7517939628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása