Fülesbagoly

Mindössze egy koncertet ad jövőre a Kispál és a Borz Magyarországon

2022. szeptember 19. - Bagolyhír

A telt házas orfűi visszatérés után május 12-én pénteken a Budapest Parkban lép legközelebb színpadra a legendás Kispál és a Borz. 2023-ban ez lesz a zenekar egyetlen koncertje Magyarországon.

kispal-es-a-borz-kredit-mate-peter_1.jpg

A Kispál és a Borz 2010-es feloszlása után idén augusztusban tért vissza a közönség elé a telt házas, kétnapos Kispál on Orfű rendezvényen. A zenekart Lovasi András, Kispál András és Dióssy D. Ákos alkotják, dobokon Bajkai Ferenc, gitáron Szesztay Dávid kíséri őket. Lovasiék nem csak a koncertek miatt alakultak újra, jelenleg a 11. nagylemezükön dolgoznak. „Egy zenekar akkor van, ha ír új dalokat, ha van kémia a tagok között.” – mondta Dióssy D. Ákos még márciusban.
„A zenekar új korszakának és az új lemeznek is talán az volt a legfontosabb előzménye, hogy pár éve újra egymásra találtunk Kispivel, rengeteget zenélünk, újra inspiráljuk egymást.” – mondta el a visszatérésről Lovasi András. A tavasszal megjelenő új albumról két dalt már meg is mutattak a nagyközönségnek: márciusban a Rózsaszínt, augusztusban pedig a Mocsárt.
2023-ra ezennel két kizárólagos eseményt jelent be a zenekar. A május 12-i Budapest Parkos Kispál és a Borz koncertről így írnak:
„Ezúttal a fővárosban adunk egy nagyszabású koncertet, amelyen a legkedveltebb Kispál-dalok eljátszása mellett szeretnénk veletek együtt megünnepelni a zenekar új lemezét is, amelyet tavasszal jelentetünk meg.” – olvasható a zenekar közösségi felületein. A Kispál és a Borz semmilyen más fellépést nem vállal 2023-ban Magyarországon. A Budapest Parkos koncert jegyeinek értékesítése szeptember 26-án 10 órakor indul. Az online jegyértékesítés mellett a hatalmas érdeklődésre való tekintettel szeptember 26-án a Budapest Park helyszíni jegypénztára (Budapest Park - Soroksári út 60.) is hosszított nyitvatartással, reggel 10 órától üzemel!
"Viszont a szívünkhöz oly közel álló Orfű sem maradhat jövőre Kispál-dalok nélkül, ugyanis a Kispál on Orfűn bemutatkozó, általatok nagyon kedvelt zenekaros felállású Kispál és a Lovasi produkció exkluzív fesztiválkoncertet ad majd a 15 éves jubileumi Fishing on Orfű szerdai nyitónapján! A Fishing bérleteit szeptember 22-től vásárolhatjátok meg, a napijegyek pedig októbertől lesznek majd elérhetőek" - olvasható a zenekar Facebook-oldalán.

 

 

Ugyanakkor a zenekar szívéhez oly közel álló Orfű sem marad jövőre Kispál-dalok nélkül, hiszen a Kispál on Orfűn bemutatkozó Kispál és a Lovasi produkció exkluzív koncertet ad majd a 15 éves jubileumi Fishing on Orfűn, június 28-án. Ebben a formációban Kispál András és Lovasi András mellett G. Szabó Hunor dobol, Babcsán Bence szaxofonozik, koncertprogramjuk pedig kevésbé fókuszál a slágerekre – sokkal inkább a zenekar pályafutása során ritkábban játszott, különlegesebb szerzeményeket hallhatja majd tőlük a Fishing on Orfű közönsége.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr3517934650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása