Fülesbagoly

Szeged Kultúrájáért díjat kapott Kiszin Miklós

2022. január 21. - Bagolyhír

Apró Ferenc helytörténész és Kiszin Miklós zenepedagógus, basszusgitáros, bőgőművész kapta idén a Szeged Kultúrájáért díjat, amelyet a Kölcsey-érmekkel együtt pénteken adtak át.

kiszin2.jpg

Botka László  polgármester a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepségen úgy fogalmazott, Szeged a szabad magyar kultúra egyik fellegvára, olyan kiváló művészekkel és alkotókkal, nemzetközi hírű kulturális műhelyekkel és fesztiválokkal, akiknek és amelyeknek a hatása messze túlnyúlik a város határain.
A Szeged Kultúrájáért díjjal kitüntetett Apró Ferenc Szegeden szerzett jogi diplomát, majd tett szakvizsgát. Előzetes ismeretek nélkül kezdett foglalkozni szülővárosa múltjával. Fő érdeklődési területe a művészet- és irodalomtörténet, de írásaiban nem kevés új adatot hozott felszínre Szeged vendéglátásáról, tudott tájszavakat gyűjteni Bálint Sándor után, számos zenei tárgyú cikke jelent meg, s készített bibliográfiákat is. Az elmúlt tíz évben tíz könyvet írt Szegedről, a művészekről, akik itt éltek és alkottak.
Kiszin Miklós zenepedagógus, bőgőművész a szegedi konzervatóriumban, majd a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát. 17 éves korától koncertezik, 1986 óta tagja a Molnár Dixieland Bandnek. Főállásban énektanárként dolgozik a Szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban. Zenészként és zeneszerzőként is közreműködött a Szegedi Nemzeti Színház több előadásán. 2009-ben az iskola korábbi és jelenlegi diákjaiból, amatőr muzsikusokból megalakította a Deák Big Bandet, melynek jelenleg is vezetője.
Az ünnepségen Kölcsey-éremmel ismerték el Bánvölgyi László szobrászművész, Gyimóthy Zoltán karmester, Lázár Bence András költő, író, Stefanik Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főügyelője, Kerek Tímea táncpedagógus, Roboz István nyugalmazott köztisztviselő, Dobosné Brezovszky Anikó könyvtáros, Földházi Magdolna, a Szegedért Alapítvány titkárságvezetője és Tóth Andrea bábkészítő tevékenységét. (MTI)

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr2416820640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása