Fülesbagoly

Egy nagyon izgalmas ritmusszekcióval jelentkezett Temesi Berci

2022. január 14. - Bagolyhír

Ezúttal már harmadik klipjével jött ki Temesi Berci decemberben megjelent, Time is not a magazine című lemezéről. Most a Newcomer című dalt filmesítették meg, amiben a basszusgitáros mellett Tiba Sanyi, Gyémánt Bálint és Koós-Hutás Áron muzsikál. Klippremier a Fülesbagoly blogon.

berci_bikali_s.jpg

Decemberben megjelent Temesi Berci ötödik nagylemeze, a „Time is not a magazine”. Az albumon a színpadokon legtöbbször hátul, sötétben muzsikáló dobosok kapják a főszerepet. Bár a reflektor viszonylag keveset irányul az ütős hangszereken bizonyító zenészekre, alapjaiban határozzák meg mind a dalok minőségét, mind a koncertek hangulatát. Így jött Bercinek az az ötlete, hogy az ötödik nagylemezére 12 tehetséges dobos egyéniségére, zenei stílusára, tiszteletére ír 12 dalt. A szerzeményekben minden hangszeres, minden énekes (közel 50 közreműködő) a dobosok előtt emel kalapot. A lemez minden online streaming zenei szolgáltatáson elérhető, kézzelfogható CD formátumban pedig a musicfashion.hu shopjában szerezhető be. Berci tervei között szerepel, hogy később bakelit formában is kiadja ezt a korongot.
Az album első előfutára novemberben jött ki, „Right place in right time” címen, amelyben többek között Geröly Matyi (Follow The Flow, Ganxsta Zolee és a kartel) dobos bizonyított. Decemberben az album megjelenésével egy időben kikerült a második dal klipje is. A „My Granny's Hat”-ben olyan zenészek dolgoztak együtt, mint Csányi Zoli (dob), Élő Marci (harsona), vagy éppen SENA (ének).
Most pedig megérkezett a harmadik klip erről a korongról, a „Newcomer”. A 4 perces anyagban Tiba Sanyi doboson (Koncz Zsuzsa, Back II Black, Éliás Jr., Gájer Bálint, István a király turné) van a fókusz. A dal abban tűnik ki a többi közül, hogy ebben kapja a legnagyobb teret a projekt megálmodójának hangszere, a basszusgitár.
„Sanyival sok formációban dolgoztunk már együtt, így valóban szorosra fonódott a mi barátságunk. Mindig nagyon stabil tempót hoz, ami igazán megsüvegelendő.” – árulta el Temesi Berci.
A dalon ezúttal is olyan zenészekkel dolgozott együtt az ország egyik legfoglalkoztatottabb basszusgitárosa, zenei rendezője, akiknek munkássága alapvetően is inspirálja őt. Pontosan ilyen Gyémánt Bálint gitáros (Bartók Konzervatórium tanára, Harcsa Vera, Gyémánt Bálint Trió, Senior Bigband), Koós-Hutás Áron trombitás (Djabe, Senior Bigband, Stereo Swing, PASO, Ruby Harlem, Garami Funky Staff) is.
„Ez a dal az egyik legizgalmasabb a ritmusszekció szempontjából. Tele van izgalmas poliritmiával, elsőre kevésbé könnyen értelmezhető ritmus képletekkel. Az volt a célom, hogy azok a muzsikusok, akik a jazz mélyebb ágazatában aktívak, egy poposabb hangszerelésű dalban tudjanak közreműködni úgy, hogy a maguk részéről teljesen hitelesen adhassák át hangszeres tudásukat. Anélkül, hogy megerőszakolnák a játékukat, izgalmas fúzióban dolgozva együtt. Szerintem ezt a kevésbé egyenes ritmusképletű anyagot megszeretheti a fiatalabb generáció is. Az igényes zene futáraiként álltunk össze ebben a dalban.” – árulta még el Berci.
Az egész album hangszerelését Bubenyák Zoli végezte, és minden dalhoz forgott videó is a stúdiómunkálatok folyamán. A „Newcomer” klipjéhez a felvételeket Bikali Sanyi készítette, a színkezelés és a fényelés az ő kezeit dicséri, a vágást azonban ezúttal Temesi Berci végezte, mégpedig Kasza Tibi tanításai alapján. És akkor íme a videó:

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr7416811822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása