Fülesbagoly

Sena: a bezártságban sokkal inkább meg tudtam élni az anyaságot

2021. október 25. - Bagolyhír

Két kontinensen, két kultúrában van otthon Sena Dagadu, az Irie Maffia énekesnője, aki áldottnak érzi magát, hogy Magyarország mellet Ghána is az otthona, és ezt továbbadhatja lányának és fiának, csakúgy, mint a zene szeretetét.

img_0184-edit_2.jpg

A koronavírus miatti lezárások feloldásával beindult a zenei élet, sok fellépésetek van?
– Hála Istennek igen, az Irie Maffia rendszeresen koncertezik, és saját projektemmel, a Sena Dagadubbal is vannak fellépések, illetve készülök a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséje előtti fellépésre. Óriási megtiszteltetés a pápa előtt énekelni a Hősök terén. (az interjú a fellépés előtt, augusztusban készült – a szerk.) Mindeközben pedig családanyaként is helytállok a férjem és a két gyerekem mellett.

Családos emberként más zenésznek lenni, mint korábban, egyedülállóként?
– Igen, persze. Akkor az időmmel csak én rendelkeztem, úgy osztottam be, ahogy nekem jó. Volt idő alkotni, átadni magamat a kreatív procedúrának. Gyerekekkel már meg kell dolgoznom azért az időért, amit magamra és a művészetemre tudok fordítani.

Lassan húsz éve élsz Magyarországon. Egyből zenélni kezdtél, mikor Ghánából ide költöztél a nővéredhez, 18 évesen?
– Nem voltak zenész ambícióim, közgazdaságtant tanultam a főiskolán. Viszont úgy tudtam feldolgozni az új kontinensen, új élethelyzetben engem ért impulzusokat, hogy kiírtam magamból. Ezek az írások kezdtek egyre dallamosabbak, ritmusosabbak lenni, egy barátom buzdítására pedig elkezdtem a zenei megformálásukban gondolkodni. A sors úgy hozta, hogy találkoztam olyan zenei producerekkel, DJ-kkel, MC-kkel, akikkel közösségre találtam. Ebben a kreatív közegben kezdtem el énekelni, rappelni, illetve színpadon és stúdióban létezni. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ez az én utam.

Gondolom, a hétköznapjaitokban is erőteljesen jelen van a zene, hiszen a férjed, Élő Marci is zenész, az Irie Maffia alapítója.
– Igen, sokat hallgatunk zenét, van itthon stúdió és egy kis pianinó. A lányom, Kekeli művészeti osztályba jár és zongorázni tanul. Volt, hogy a szülinapi zsúrján közös dalt készítettek a barátnőivel, de csináltak már videoklipet is a saját szerzeményükre. Előfordul az is, hogy közösen zenélünk itthon, viszont arra nem igazán jut alkalom, hogy önmagam írjak vagy alkossak.

img_0838-edit.jpg

A járványhelyzet miatt nem volt könnyű az utóbbi időben zenésznek, előadóművésznek lenni. Mennyire törte ez meg a te karrieredet?
– Az Irie Maffia tavaly volt 15 éves, a jubileumi évünkre nagyon sok mindent terveztünk: turnét, nagy és látványos koncertsorozatot. Ez az egész dugába dőlt, amit nagyon sajnáltunk. Ugyanakkor én azért tudtam jobban viselni ezt a helyzetet, mert az újszülött kisfiammal voltam itthon, kicsit meg is könnyebbültem, mert őszintén szólva nem tudom, hogy a baba mellett hogyan turnéztam volna. A bezártságban sokkal inkább meg tudtam élni az anyaságot.

A bezártság nálad azt is jelenti, hogy nem tudtál utazni. Pedig egyébként gyakran jársz Ghánába, a családodhoz.
– Amint lehetett, mentem, még a Covid alatt is, mert nagyon rossz érzés volt, hogy nem láthatom az anyukámat és a tesóimat. A család az első számomra, itt is és ott is. Teljes mértékben az otthonomnak tekintem Ghánát is, a lányomat kiskorától vittük rendszeresen, hogy természetes legyen számára az a közeg is, ne érezze magát kívülállónak.

Az nem merült fel, hogy egyszer akár ki is költözzetek?
– Ilyen konkrét tervünk nincs, de felőlem bármikor. Én szívesen osztanám meg fele-fele arányban az életemet: fél év itt, fél év ott. Ez persze nehezen megoldható a karrier mellett, egy iskolás gyerekkel, de álomnak jó.

Mi a tanulsága számodra ennek az időszaknak?
– Jó tapasztalat volt az, hogy a folyamatos rohanás, a munka és az emberek előtti lét helyett egy kicsit befelé lehetett fordulni. Volt időm magammal és a családdal foglalkozni, lecsendesülni. Rádöbbentem, hogy erre milyen nagy szükség van. Próbálom majd úgy alakítani az életet, hogy ne csak kényszerből legyenek ilyen időszakok. Kell a kikapcs gomb.

Szöveg: Szendőfi Bori / Fotók Őrsi András

A cikk eredetileg a Fedél Nélkül utcalap zenei különszámában jelent meg a Fülesbagoly Alapítvány gondozásában.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr1516733890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása