Fülesbagoly

Giorgio egyedül újítja fel a lakását

2021. október 19. - Bagolyhír

Fekete Giorgio, a Carson Coma énekese nagy fába vágta a fejszéjét. Egyedül vágott neki a lakásfelújításnak.

g1.jpg

– Amióta 2007-ben, 8 éves koromban Magyarországra költöztünk, apukám azzal foglalkozik, hogy lakásokat újít fel, mindig vitt magával minket öcsémmel együtt dolgozgatni, így lényegében ebben a világban nőttem fel. Szerintem attól fogok igazán kötődni a lakáshoz, hogy én magam újítom fel – indokolja Giorgio, hogy miért vállalta egyedül az embert próbáló feladatot.
Annak ellenére vágott bele, hogy saját bevallása szerint nincs különösebb ezermesteri vénája. Az azért megnyugtatja, hogy édesapja profi ezen a téren.
– Mivel egy viszonylag kis lakásról van szó, rengeteg tervvel indultam neki, amik aztán – természetesen – naponta változtak. Ezzel együtt eddig abszolút elégedett és izgatott vagyok. Először mindent felújítunk (gipszkartonozás, padló, fürdő, festés, stb.), majd jön a kreatívabb szakasz, a bútorkeresés – fűzte hozzá.
Meglepetések is érték az énekest, például, amikor rájött, hogy a padlóban többcentis szintkülönbségek vannak a lakás különböző pontjain, de sikerült megoldani a problémát.
Hogy mi lesz az első dolga, ha kész lesz?
– A felújítás és a fesztiválszezon feltehetőleg nagyjából ugyanakkor ér véget, így valószínűleg az első dolgom a lakásban egy 16 órás alvásterápia lesz.

Fotók: Knap Zoltán

A cikk eredetileg a Fedél Nélkül utcalap zenei különszámában jelent meg a Fülesbagoly Alapítvány gondozásában.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr9716727830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása