Fülesbagoly

Sötétkamra című EP-jét mutatja be a Zajnal az A38 Hajón

2021. október 13. - Bagolyhír

Lemezbemutatót tart október 14-én az A38 Hajón az Öröm a Zene különdíjas Zajnal. A budapesti designer folk együttes aznap jelenteti meg Sötétkamra címmel az 5 számos EP-jét, melyet jó pár régi szerzemény mellett teljes egészében eljátszanak.

zajnal.jpg

A Zajnal 2015-ben indult furulya-citera duóként, öt éve működik – cajonnal és basszusgitárral kiegészülve – zenekarként. Bár népi hangszereket használnak, klasszikus rocktól a funkyn keresztül a különböző elektronikus irányzatokig hatott rájuk minden. 2020-ban bejutottak a Szimpla Lemming programjába, ott voltak a Veszprémi Utcazene Fesztiválon, és megnyerték a Fülesbagoly Tehetségkutató 2020-as budapesti döntőjét, majd az Öröm a Zene tehetségkutatón megkapták az év felfedezettje díjat. Idén induló előadóként részt vesznek az NKA Hangfoglaló Programjában, ami azt is jelenti, hogy a szervezet támogatásával - a Music Fashion gondozásában - jelenik meg október 14-én az új kislemezük, a Sötétkamra.

- A kislemez címe egyfelől egy sötét kamrát takar- fogalmazott Kovács Gábor, a Zajnal furulyása. - Egy rég elhagyatott házban álló kisebb spájz, ahol a polcokon még akad ez-az, csillagánizs, zacc, illetve fura lények is feltűnnek olykor, mint például a zsuflák démon. Másfelől ugye a sötétkamra a fotográfiában képek előhívására használatos helyiség - erre épül a Sötétkamra kislemezt kísérő összes tartalom alapkoncepciója.

A lemezről egy májusi single a Csillagánizs volt. Az ehhez készült klip egy természetben zajló rituálé folyamatát ábrázolja, egyfajta visszatérést a természethez, együttlétet, közös alkotást, kapcsolódást. A videó Gaál Bence és Kelemen Richárd munkája, és bekerült az idei Magyar Klipszemle versenyprogramjába.

A Sötétkamra lemezbemutatója október 14-én lesz az A38 Hajón, ahol a Zuboly és a Duckshell is színpadra lép az est folyamán.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr7216719548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása