Fülesbagoly

A leghülyébb indokok, amivel valaha koncertet mondtak le

2020. március 14. - tothjutka

A globális koronavírus-kockázat miatt rengeteg koncert marad el itthon és a nagyvilágban. Hogy egy kicsit vidámabb vizekre evezzünk, összeszedtünk pár egészen elképesztő koncertlemondást. 

cardi_b.jpg

Héjában sült krumplik miatt szenvedett bizarr közlekedési balesetet 2005-ben, és emiatt egy fél évig nem tudott koncertezni a brit East17 fiúzenekar frontembere. Brian Harvey elmondása szerint egy alkalommal héjában sült krumplit készített magának, amit jól megpakolt sajttal, tonhallal, majonézzel. Alaposan teletömte a hasát, de annyira túlette magát, hogy vezetés közben rosszul lett a kocsiban, ezért félre akart húzódni hányni. Sajnos figyelmetlenségből a fék helyett a gázpedálra lépett, belerohant öt parkoló autóba és kirepült a kocsiból. A bizarr balesetben súlyos medencesérülést szenvedett, és újra kellett tanulnia járni. A felépülése alatt értelemszerűen nem tudott színpadra állni, ezért az East17 összes koncertjét törölték hat hónapra.

A Grammy-díjas amerikai rapper, dalszerző, Cardi B tavaly nyáron lépett volna fel a manchesteri Parklife Festival programjában, amit azért mondott vissza, mert zsírleszíváson és mellnagyobbító műtéten esett át, ezért pihennie kellett. Érthető, hogy az egészsége fontos, de az már kevésbé, hogy ha tudta, hogy koncertje lesz ezen a kiemelt rendezvényen, miért akkorra időzítette az előre tervezhető, nem életmentő műtéteket.

A kilencvenes évek közepén az egyik legmenőbb brit banda egyértelműen az Oasis volt. A rockzenekar főleg a What’s The Story (Morning Glory)? című lemez után hasított, amikor már a tengerentúlon is hatalmas sztároknak számítottak. Bár a Gallagher fivérekről már akkor is az a hír járta, hogy arrogánsak és pökhendiek, a közönség imádta őket. Az amerikai turnéjuk egyik koncertjét viszont azzal az indokkal mondta le Liam Gallagher, hogy haza kell utaznia ingatlanokat nézegetnie, mert venni akar egy házat. Ezzel a hozzáállással kivívta a csalódott amerikai rajongók haragját.

A Kings of Leon tagjai egy alkalommal a fellépés közben döntöttek úgy, hogy lefújják a koncertet, méghozzá a madárürülék miatt. A rockzenekar St. Louisban, a Verizon Amphitheatre-ben lépett színpadra, ahol a tetőgerendákon fészkelő, üldögélő galambokkal gyűlt meg a bajuk. A madarak ugyanis „bombázni” kezdték a zenészeket az ürülékükkel, amint elkezdődött a koncert, ezért a banda úgy döntött, hogy azonnal elhagyja a színpadot. A történtek után Nathan Followill dobos a Twitteren írt a felháborodott közönségnek: „Nagyon sajnáljuk, St. Louis, de muszáj volt ezt meglépnünk, mert a galambok belesz..rtak Jared szájába, ami cseppet sem egészséges, ezért nem folytathattuk a koncertet”.

Egy feltörekvő előadó alapesetben alig várja, hogy felkapják a zenéjét és ahol csak lehet, elénekelhesse a dalait. A jelek szerint Iggy Azalea nem egészen így gondolta 2015-ben, amikor lemondta az amerikai turnéját. Az ausztrál származású énekesnő, rapper, dalszerző ráadásul azzal magyarázta a visszalépést, hogy unja a saját dalait, és nincs kedve újra és újra ugyanazokat a számokat elénekelni. A meghökkentő érvelést később a közösségi médiában, valamint a Seventeen magazinnak adott interjújában próbálta alátámasztani: -„Úgy érzem, hogy ez egy korszak vége. Szeptember végén turnéra indulni és abban a mentális állapotban maradni, amit elképzeltem magamnak a turnéra – nem hiszem, hogy menne. Szerintem megborulnék”.

Háztartási baleset miatt mondta le 16 európai koncertjét 1997-ben Neil Young. A zenész szendvicset készített magának, de az éles késsel véletlenül lenyisszantott egy darabot az ujjából. Orvosai helyretették, de azt tanácsolták, hogy egy ideig ne gitározzon, ezért kénytelen volt lemondani az európai turnéja jelentős részét, köztük a Glastonbury Festivalra meghirdetett koncertjét. Az incidensről később Neil Young azt nyilatkozta: -„Ha tudtam volna, hogy egy szendvics fogja veszélybe sodorni a turnét, soha nem vágtam volna ketté. A tanulság, hogy ezentúl inkább sajtos makarónit fogok enni”.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr9315521218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Void Bunkoid 2020.03.15. 16:43:16

"azzal magyarázta a visszalépést, hogy unja a saját dalait, és nincs kedve újra és újra ugyanazokat a számokat elénekelni. "

Zseniális érv amúgy, és tök jogos, ám ilyen róka fogta csuka a dolog. Ha valaki ismert popsztár lesz, akkor bizony vezényszóra kell ugyanúgy mórikálnia magát egy színpadon egy turné során minden este vagy három hónapon át.

Ezért nem érdemes sztárrá válni. Inkább legyen mindenki meg nem értett művész, akit csak a halála után értékelnek, és már nem kell bazári majmot játszania folyamatosan :)

2020.03.15. 18:40:31

Ezen már többször elgondolkodtam én is, amikor néztem az Omegát például, meg a többi bandát, hogy állandóan ugyanazokat a számokat nyomják már 50 éve. Szerintem baromi unalmas lehet egy idő után és csak a közönség, meg a gázsi szeretete feldtetheti.
süti beállítások módosítása