Fülesbagoly

Új lemezzel érkezik Budapestre az X Ambassadors

2020. február 26. - tothjutka

Az X Ambassadors amerikai rockbanda új nagylemeze, a Belong március 6-án jelenik meg. A jelenleg világkörüli turnén lévő trió két nappal később Budapesten, a Barba Negra Music Clubban lép fel, így nagy esély van rá, hogy az új dalok közül is bemutatnak néhányat.

x-ambassadors-blue.jpg

A 2009-ben alakult X Ambassadors március 8-án lép fel először Magyarországon. Az amerikai rocktrió repülőrajttal indította a pályafutását, hiszen olyan ismert előadók álltak melléjük a kezdeteknél, mint például az Imagine Dragons frontembere, Dan Reynolds, és olyan dalokkal váltak népszerűvé, mint a Jungle, a Renegades vagy az Unsteady. Az X Ambassadors jelenleg világkörüli turnén van, február első felében Ausztráliában és Új-Zélandon adtak koncerteket, amelyekről egy rövid videót is közzétettek:

A turné közben a zenekar már az új nagylemeze megjelenését is bejelentette: a Belong címre keresztelt anyag március 8-án jön ki, rajta az Everything Sounds Like a Love Song című új szerzeménnyel, amelyhez videóklip is készült. – „Ez a dalunk arról az állapotról szól, amikor az embernek hiányzik az élete szerelme. Bármit látsz, hallasz vagy érzékelsz, a szerelmedre emlékeztet, és az élet apró szépségei is fájdalmasnak tűnnek, ha a szíved éppen darabokra tört. Ezzel a dallal azon kedvenc művészeink – például Aretha Franklin, Marvin Gaye, Ray Charles, Joe Cocker, The Band és a The Staples Singers - előtt tisztelgünk, akik a Belong című lemezünk készítése közben inspiráltak minket” – mondta Sam Nelson Harris, az X Ambassadors frontembere. Hozzátette, hogy a társszerző Sam Romans volt, aki olyan sztároknak írt korábban dalokat, mint Mary J. Blige, John Legend, Demi Lovato, Alicia Keys, Elton John vagy a Clean Bandit.

Az Orion Tour elnevezésű turné február közepétől Európában folytatódik, az X Ambassadors több koncertet az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Luxemburgban, Németországban, Csehországban és Olaszországban, majd március 8-án a budapesti Barba Negra Clubba érkezik.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr2815491604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása