Fülesbagoly

Rövid lemezeket készít a Bring Me The Horizon

2020. február 24. - tothjutka

Visszatért a stúdióba és új dalokon dolgozik a Bring Me The Horizon. A brit rockzenekar ugyanakkor nem egy hagyományos értelemben vett albumot akar készíteni, hanem a tervek szerint idén több kiadványon mutatja be új szerzeményeit.

bring_mm.jpg

A Bring Me The Horizon több mint egy éve adta ki nagy sikerű hatodik, Amo című albumát, és jelenleg Hollandiában dolgozik új dalokon, egy amszterdami stúdióban. Oli Sykes frontember úgy jellemezte az új anyagot, hogy az „mindennap fejlődik. A koncepció és az elképzelés naponta változik. Amikor az ember azt hiszi, hogy megvan, honnan hová akarunk eljutni, akkor még mindig jöhet valami kozmikus erő, ami más irányba húz minket, és a végeredmény teljesen váratlan lesz”.

Oli Sykes tavaly az NME magazinnak adott interjújában arról is beszélt, hogy megváltozott a zenekar viszonya a klasszikus lemezkiadáshoz. – „Nem csinálunk megint egy új albumot. Az is lehet, hogy soha többé. Inkább rövidebb lemezekben gondolkodunk, és az a terv, hogy több ilyen, rövidebb anyagot jelentessünk meg”. Nem kizárt, hogy már ennek a szemléletváltásnak az eredménye volt a tavaly év végi „meglepetéslemezük”, amelyen nyolc szerzemény kapott helyet. Az összesen 75 perces kiadványon két 10-10 perces, valamint egy 24 perces track is van, és olyan vendégművészek közreműködnek rajta, mint Halsey, a Happyalone, Toriel, a Yonaka, a Lotus Eater és a brit hip-hop színtér egyik leginnovatívabb feltörekvő csillaga, Bexey, aki május 8-án koncertezik a budapesti Dürer Kertben a Blood, Magic & Diamonds elnevezésű turnéja során.

Az LP mellett a Bring Me The Horizon a Ludens című klippel is jelentkezett. A dal a Death Stranding: Timefall (Original Music From The World Of Death Stranding) című soundtrack albumon szerepelt, amint a Playstaion 4 Death Stranding videójáték inspirált.

A Bring Me Horizon jelölést kapott a Brit Awards 2020 zenei díjra a legjobb brit banda kategóriában. A mezőny elég erős volt, hiszen a Bastille, a Coldplay és a D-Block Europe is esélyes volt az elismerésre, a díjat viszont végül a Foals zenekar nyerte el.

A Bring Me The Horizon idén Magyarországon is fellép, és a soproni Telekom Volt Fesztivál egyik kiemelt fellépője lesz. A banda koncertjére 2020. július 2-án lehet majd tombolni.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr8915490054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása