Fülesbagoly

A klímaváltozásra hívja fel a figyelmet a USEME

2020. február 22. - Bagolyhír

Március elsején jelenik meg a USEME harmadik lemeze, ami bár műfajilag sokszínűséget ígér, mégis ez lesz a zenekar eddigi legegységesebb és legkiforrottabb anyaga. Az album nyitódala, a klímaváltozás és az elmúlás témáját is érintő, Mindenből a Semmibe lesz.

useme_line_up_photo_credit_koo_sz_mila_n.jpg

Bár alig több, mint 4 éve alakultak, tudatos építkezésüknek köszönhetően mára a USEME a hazai pop-rock színtér egyik kikerülhetetlen zenekara lett, amit a tavalyi Nagy-Szín-Pad győzelmükkel tovább erősítettek - olvasható a blogunknak eljuttatott közleményben. A szupergroupként is emlegetett csapat első lemezét alig néhány hónap alatt írta meg, amit egy év múlva már a második album, a Szélesvásznú Ég követett. Az idén márciusban megjelenő lemezükre azonban hosszabb időt kellett várni, de néhány dalt azért már megmutattak a készülő anyagból.
„Úgy érezzük, manapság elengedhetetlen a folyamatos jelenlét. Igényli a közönség, hogy pár havonta kikerüljön valami újdonság, ezért is döntöttünk úgy, hogy a lemez nyitódalát is megmutatjuk a megjelenés előtt. A Mindenből a Semmibe az album legkeményebb hangzásvilágú, szinte már metálos száma lett, amivel a világban tapasztalható negatív folyamatokra, változásokra is fel szeretnénk hívni a figyelmet. Én ezúttal is a szövegekért voltam a felelős. És bár a címből is kitűnik, hogy az olykor tabutémának is számító elmúlás is megjelenik a szövegben, mégis található benne feloldás, ami pozitívabbá teszi az egészet” – meséli Csongor Bálint, a zenekar frontembere.
Az Üveghegy című album márciusi megjelenése után a csapat tíz állomásos lemezbemutató turnéra indul. A budapesti közönségnek április 17-én az Akvárium Klubban mutatják be a lemezt.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr1115485248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása