Fülesbagoly

Tavaszindító feszültségoldásra készül a Magidom az Akváriumban

2020. február 21. - Bagolyhír

Tavaszindítónak szánja március 7-i „best of” koncertjét a Magidom. A szövegcentrikus alterrock - vagy ahogy ők mondják – szabadfogású gitárpop stílust képviselő zenekar az alapítása óta eltelt 9 és fél év dalaiból válogatja össze a legjobbakat. A másfél órás koncert gerincét a Plakátmagány című tavalyi album dalai adják, de több régi közönségkedvenc is elhangzik az Akvárium KisHallban.

magidom_pr_photo.jpg

Első saját nagykoncertjére készül a budapesti Akvárium Klubban a Magidom. A Szikra-díjas és Szikra különdíjas, valamint a Dunai Regatta zenei tehetségkutatón győztes zenekar március 7-én az alapítása 10. évfordulója közeledtével a legkedveltebb dalaiból állítja össze a műsort. A zenekar tagjai között geológus, molekuláris bionikus, gazdasági informatikus és sportrendezvény szervező is van. Ilyen előzmények után talán nem véletlen, hogy a Magidom nevet is a térgeometriából kölcsönözték. „A magidom azon támadáspontok mértani helye, amelyeken ható F erő esetén a keresztmetszeten csak egyféle előjelű feszültségek keletkeznek.” Bár a zenekar valójában nem sokat tud a térgeometriáról, a feszültségre – előjeltől függetlenül – érzékeny, tapasztalja, és a zenével oldani igyekszik… A srácok laboratóriumában az „állandó változás” jegyében szinte minden lehetséges: csillagászati magasságok, mikroszkopikus mélységek, viharos bendzsó-futamok, életközeli szövegek, akár Radnóti vagy Varró Dani, de a Harry Potter is inspirálta már őket.

A másfél órásra tervezett zenei utazáson a Magidom elsősorban a tavaly megjelent Plakátmagány című nagylemeze dalait fogja előadni, amelyeket a zenekar február elején az Anna & The Barbies vendégeként is népszerűsített. Néhány dal „sorsáról” a közönség is szavazhatott a banda közösségi oldalain, így az intellektuális szövegvilágú alternatív rockdalok között biztosan felcsendül a Hazugság, a Királydráma, a Houston, a Mosolyoghatnék, a Csomagol az idő vagy éppen a Sötét varázslatok kivédése, a zenét pedig látványos színpadi vetítés kíséri majd, ami eddig nem volt jellemző a Magidom fellépéseire. Az est vendégei Börcsök Anna énekesnő és a folk-pop stílusban muzsikáló Fák Alatt Zenekar lesznek.

A Magidom közben már az új dalain dolgozik, és a tervek szerint tavasszal kislemezzel, ősszel nagylemezzel, valamint hamarosan új videóklippel is jelentkezik.

A Magidom koncertje március 7-én lesz az Akvárium Klub Kis Halljában, kapunyitás 19.30-kor.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr7615483740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása