Fülesbagoly

13 fesztiválfellépést lehet nyerni a Fülesbagoly Tehetségkutatókon

2020. január 22. - Bagolyhír

Három városban rendeznek idén Fülesbagoly Tehetségkutatót: ez eddigi helyszínekhez, Martonvásárhoz és Budapesthez 2020-ban Debrecen is csatlakozott. A könnyűzenei versenyek különálló események, mindháromra lehet jelentkezni országhatáron belül és kívül. A döntőbe jutott zenekarokra rengeteg nyeremény vár.

fbt20-pagec_1.jpg

A Fülesbagoly Tehetségkutatót először Martonvásáron rendezték meg, az elmúlt két évben pedig a Fejér megyei város mellett Budapesten is lezajlott. Újdonság, hogy idén Debrecen is befogadja a rendezvényt. A három tehetségkutató különálló esemény, szervezésében, jelentkezésben, nyereményekben és zsűriben egyaránt. Közös pont mindössze, hogy mindháromra Magyarországról illetve magyar lakta határon túli településekről jelentkezhetnek hangszeres előadók, együttesek a könnyűzenén belül bármilyen stílusban, legyen az pop, rock, jazz, ska, hiphop, blues, metal, reggae, punk, funky, swing, country stb. A jelentkezés mindhárom versenyre elkezdődött a fulesbagolyalapitvany.hu/tehetsegkutato oldalon. A beküldött hangfelvételek alapján megtörténik az előzsűrizés, majd mindhárom döntőbe a legjobb tíz produkciót hívják be a szervezők, ahol 20-20 perces minikoncertekkel mutatkoznak be a zsűrinek. Az ítészek között olyan elismert zenei szakemberek, muzsikusok vannak, mint Andásik Remo, a Hangszeresek Szövetségének főtitkára, Borcsik Attila, a Petőfi Rádió zenei szerkesztője, Jónás Vera, Subicz Gábor és Warnusz Zsuzsa zenészek, Molnár Gábor, a Gold Record igazgatója, Kurucz Róbert, a Petőfi TV felelős szerkesztője, Koczka Bori, a Zeneszöveg stratégiai vezetője, Süli András, a Campus Fesztivál programigazgatója és László G. Gerzson, a Music Channel zenei és programigazgatója.

A tehetségkutatókon rengeteg nyereményt zsebelhetnek be a döntősök, összesen 13 fesztiválfellépést (Szegedi Ifjúsági Napok, Paloznaki Jazzpiknik, Fekete Zaj, Vidor Fesztivál, Gencsapáti Pünkösdi Fesztivál, Zamat Fesztivál, Fehértone Fesztivál, SzemesFeszt, Budaörs Fesztivál, Művészetek Völgye /Harcsa Veronika Udvar, és a Campus Fesztiválon 3 koncert) oszt ki a zsűri. Előzenekarozást lehet nyerni a FISH!, a Road és a Margaret Island előtt. Mindhárom nyertes 5 millió forint értékű sajtókampányt nyert, élő zenélést a Music Channel Popcity műsorába, részt vehet az Öröm a Zene Tehetségkutató döntőjében, ahol a fődíj 3 millió forint. Emellett még számos nyereménnyel gazdagodhatnak a zenekarok, legyen az YouTube optimalizálás a WMMD-től, rádiós jelenlét, kiemelt megjelenés a Zeneszövegtől, arculattervezés, vagy Kovács Ákos Dadan menedzsertől egy coach képzés. A tehetségkutatón megválasztják a legjobb férfi és női énekest, a legjobb zenészt, a legjobb dalszövegírót, ők mind értékes Audio-Technica nyereményekkel gazdagodnak. Az egyik legkülönlegesebb nyereményt a MOME OPEN ajánlotta fel, az egyik döntős zenekar tagja vagy stábtagja ugyanis elvégezheti náluk ingyen a következő music videó tanfolyamot, és az ott szerzett tudással, a MOME eszközparkjával vizsgafeladatként készíthet klipet az együttesnek.

Az idei első Fülesbagoly Tehetségkutató március 28-án lesz Martonvásáron, a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban, a második május 3-án Debrecenben, a Nagyerdei Víztorony kertjében, míg a harmadik június 21-én Budapesten, a Kobuci Kertben.

A Fülesbagoly Tehetségkutatók az Öröm a Zene rendszerében jöttek létre, a Hangfoglaló Program támogatásával.

fb-tk-a3-mind.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr3415421268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása