Fülesbagoly

Quimby, Kiscsillag és Kölyök az Ördögkatlan Fesztiválon

2019. július 29. - Bagolyhír

Holnap kezdődik a 12. Ördögkatlan Fesztivál, amelynek öt napja alatt 650 programot kínálnak az érdeklődőknek. Idén öt külföldi zenekar is fellép.

kolyok_1.jpg

A fesztiválon egyebek mellett színházi előadásokkal, irodalmi estekkel, képzőművészeti és családi rendezvényekkel, valamint könnyű- és komolyzenei koncertekkel várják az érdeklődőket. Mint azt Kiss Mónika, a mintegy 200 millió forintból megvalósuló rendezvény egyik főszervezője elmondta, reményeik szerint idén minden eddiginél több, 80-100 ezer embert vesz részt a Baranya megye négy településén, Kisharsányban, Nagyharsányban, Beremenden és Villánykövesden megvalósuló programokon. Az újdonságokról szólva kiemelte, hogy idén öt külföldi zenekar is érkezik, emellett új játszóhelyszínek bekapcsolódása lehetőséget nyújt arra, hogy bizonyos produkciókból három-négy előadást is hirdetnek. Bérczes László, a fesztivál másik főszervezője azt emelte ki, hogy az összművészeti rendezvény minden műfajt ugyanolyan fontosnak tart. Mint mondta, a rendezvényen idén kiemelten megemlékeznek a tíz esztendeje meghalt Cseh Tamásról, akinek emlékszobájában rendszeresen lesznek programok archív hangfelvételekkel, emlékkoncerttel, beszélgetésekkel.
A koncertek között lesznek komolyzenei előadások is, Kodály Zoltán Háry János című daljátéka Dinyés Dániel vezényletével szabadtéren hallható majd. Az irodalmi estek mellett workshopok és képzőművészeti események is helyet kaptak a programban. Könnyűzenéből is elég jó lesz a felhozatal, fellép többek közt a Quimby, a Kiscsillag, a Péterfy Bori & Love Band, a 30Y, a Besh O droM, a Dés András Erdőkerülő Quartet és az első Fülesbagoly Tehetségkutatót megnyerő Kölyök.
Az idei Ördögkatlan díszvendégei Reisz Gábor filmrendező, a Jelenkor Kiadó, valamint a Hagyományok Háza lesznek. További infó a fesztivál honlapján. (MTI / 'bagoly)

Fotó: Sinco

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr9414984764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása