Fülesbagoly

Ezek a legőrültebb mítoszok a rocktörténelemből

2019. június 08. - RionaFbly

A rockbandákról és zenészekről számtalan hihetetlenebbnél, hihetetlenebb legenda kering a köztudatban, de vajon mindegyik úgy történt ahogyan a szóbeszédek állítják? A Fülesbagoly kinyomozta, hogy igazak-e a legőrültebb mítoszok.

ozzy_uj.jpg

Ozzy és a hangyák

Ozzy Osbourne-ról nagyon sok izgalmas legenda kering, de most nem a hírhedt denevéres ügyről lesz szó. A szóbeszéd szerint történt ugyanis egy másik gyomorfogató, ám kevésbé ismert eset is. 1984-ben a Black Sabbath frontembere állítólag a Mötley Crüe-vel bandázott, amikor Ozzy meglátott egy csapatnyi hangyát vonulni egy járda mellett. Az énekes – aki akkor sem volt épp józan – kért egy szívószálat a zenésztársaitól, majd a hangyák fölé hajolt, és felszippantotta a rovarokat, mint egy csík kokaint.
Ozzy azt nyilatkozta, hogy egyáltalán nem emlékszik az incidensre, azonban Nikki Sixx elméjébe mélyen belevésődött a jelenet.
– Én adtam neki oda a szívószálat. Ozzy komótosan megkerülte a hangyabolyt, majd föléjük hajolt. A hangyák pont ott vonultak, ahol a járda és a gyep találkozott. Az orrába dugta a szívószál egyik végét, és... az egész rohadt hangyacsíkot felszívta egyetlen hatalmas szippantással – emlékezett meg a bizarr esetről Nikki Sixx az életrajzi könyvében.

Charles Manson és a The Monkees

Nincs még egy olyan személy a világon, akiről több őrült történet keringene mint Charles Manson. Valljuk be, nem véletlen! Az egyik sokat vitatott legenda körülötte az, hogy valóban részt vett-e az amerikai The Monkees pop-rock zenekar tévésorozatának válogatásán. 1965-ben a Variety magazin hirdette meg, hogy négy, 17 és 21 év közötti fiút keresnek, akik majd zenészek bőrébe bújva főszerepet kapnak a sitcomban. A válogatásra 437 fiatal jelentkezett, és állítólag maga Charles Manson is köztük volt. A valóság azonban az, hogy Mansonnak már akkor is igen komolyan meggyűlt a baja a hatóságokkal. 1960 júniusában a Mann-törvény – leegyszerűsítve a prostituáltak államok közötti szállítását tiltó törvény – megszegése miatt tartóztatták le. Mivel a próbaideje alatt futtatta a lányokat, az ügyész tíz év börtönbüntetésre ítélte, ahonnan csak 1967. március 21-én szabadult. Ennek fényében Manson biztosan nem lehetett ott a válogatón.
A rajongók egyébként a történet hiteles forrásaként a The Monkees énekesére, Davy Jonesra hivatkoztak, de később a dobos Mickey Dolens bevallotta, hogy ő indította el a pletykát.
– Csak vicceltem, nem gondoltam volna, hogy mindenki komolyan veszi – magyarázkodott a zenész.

monkees.jpgBjörk lakatlan szigete

Néhány éve a közösségi oldalakon kezdtek el terjedni fotók Björk állítólagos szigetéről, melyen nincsen semmi, csak egyetlen fehér kastély. A legtöbb emberben kétség sem merült fel a képek valódisága kapcsán, és abban, hogy az énekesnő ott él, hiszen Björk amúgy is több mint furcsa. Az Elliðaey nevű sziget, melyről a fotók készültek tényleg létezik, de 1930 óta lakatlan. Annak ellenére, hogy egy állat sem él az Izlandi szigetcsoporthoz tartozó parányi földrészen, 1953-ban építettek rá egy vadászházat, melyet sohasem használt senki. 2000-ben azonban Izland akkori miniszterelnöke, Davíð Oddsson azt javasolta a parlamentnek, hogy ajándékozzák oda az énekesnőnek Elliðaeyt, amiért olyan híressé tette az országukat. A javaslatát azonban heves tiltakozások övezték, így az egészből nem lett semmi. 

bjo_rk.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr5614885220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása