Fülesbagoly

Ne vigyél okostelefont koncertre!

2019. április 28. - tothjutka

Tom Odell arra biztatja rajongóit, hogy tegyék le az okos telefonjukat és éljenek a pillanatban. A fiatal brit dalszerző-előadó a legutóbbi, Jubilee Road című lemeze dalaival érkezik augusztus 12-én a Sziget nagyszínpadára, de a turné közben már a következő albumán dolgozik.

odell.jpg

Tom Odell arra biztatja a közönséget, hogy meneküljenek el a digitális világból, és ahelyett, hogy a képernyőt bámulnák, inkább tapasztalják meg az életet első kézből. A The Another Love című sláger előadója arra kéri a rajongóit, hogy tegyék le az okostelefonjaikat és éljék meg a pillanatot.

-„Ahelyett, hogy felhívják a barátaikat vagy chatelnek, inkább találkozzanak! És ahelyett, hogy lefényképezik a naplementét, valóban nézzék meg! Úgy gondolom, hogy digitális korban élünk, de erre bátorítani másokat, nagyon fontos dolog 2019-ben. Inkább így éljünk, mint hogy állandóan pizzát rendeljünk és két órán át bámuljuk a Netflixet – amit persze mindannyian csinálunk. Elismerem, én sem vagyok kivétel, hiszen ez nekem is jólesik időnként. És arra is biztatok mindenkit, hogy írjanak. Ne a telefonba, hanem papírra. Mert abban van valami csodálatos, zsigeri öröm, amit nem lenne szabad elveszítenünk”- mondta a Metro című lapnak adott interjújában.

Tom Odell nem a alevegőbe beszél, hiszen legutóbbi, Jubilee Road című lemezét is a valóság és a hétköznapok apró szépségei ihlették. – „Tavalyig Kelet-Londonban laktam, ahol a Jubilee Road egy létező utca. Igaz, kitalált nevet adtam neki, de létezik. Amikor elkezdtem írni a dalokat, ez az utca lett a főszereplő, és mindaz, ami ott történt. A nappaliban ültem a zongoránál, és onnan  pont ráláttam. A dalokat az inspirálta, hogy a különböző generációk és a különböző embertípusok viselkedésének szemtanúja lehettem. Ez a lemez egy szép pillanatkép azokról a családokról, párokról és magányos emberekről, akik megfordultak az utcán. Nagyon érdekelt, hogyan kapcsolódik össze az életük a szemem előtt- mondta Tom Odell.

Tom Odell karrierje 2012-ben repülőrajttal indult. A fiatal tehetséget Lily Allen énekesnő fedezte fel, aki leszerződtette az In The Name Of lemezkiadóhoz, amit ő alapított. Tom Odell mindig maximális tisztelettel beszél egykori főnökéről, aki nagy szeretettel fordult felé, szabad kezet adott neki és sohasem szólt bele az alkotói munkába. Tom Odell hamar meghálálta a bizalmat, hiszen 2013-ben elnyerte a BRIT’s Crtitics’Choice Awardot (vagyis a Kritikusok díját), 2014-ben a szintén rangos Ivor Novello-díjat ítélték neki Az év dalszerzője kategóriában, albumai pedig rendre a Top5-be jutnak a slágerlistákon. És még csak 28 éves. 

Bár Tom Odell új lemeze, a Jubilee Road turnéja éppen zajlik, a művész nem ül a babérjain, hanem már a következő albuma dalain dolgozik. A Jubilee Road nagyon jó kritikákat kapott, de a dalszerző-előadó azt ígéri, hogy gyökeresen mással fog előrukkolni a folytatásban. – „ Egyszerűen csak jó zenét akarok csinálni, mert élvezem a komponálást és a turnézást. Ha új lemezre készülök, mindig egyre mélyebbre ások, mert furcsamód teljesen mást szeretnék nyújtani, mint amilyen az éppen aktuális albumom”-árulta el.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr8614791554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása