Fülesbagoly

Lovasi András: mást akartam csinálni, mint eddig

2019. április 15. - Bagolyhír

"Valami egészen mást akartam csinálni, mint eddig, lírai lemez született, szobapop" - mondta Lovasi András az MTI-nek Tűzijáték délben című új, második szerzői anyagáról, amelyen egy merengő, visszatekintő előadó hallható.

lovasi_1.jpg

"Egyes szám első személyben született dalok vannak rajta, ha úgy tetszik, egy belső monológ szakaszai. Nincs benne szerepjáték, kevés az elképzelt szituáció, a szövegek a gondolataim sokkal direktebb leképezései, mint a Kiscsillagban. Egyesek hiányolják belőle az öniróniát, holott ott van az, csak másként" - fejtette ki.
Az albumot az eddig megjelent kritikák többsége kedvezően fogadta, igaz, volt egy netes hírportál, amely Lovasi András "ákosodási" folyamatáról írt. A lemez szövegvilágában hangsúlyos elem az elmúlás (Nem kell), a gyerekkor (Sziluetthuszár; 1971; Bükfürdő), a közérzet (Ének rólunk, A szél).
A Tűzijáték délben tizennyolc évvel követte az énekes, zenész első, Bandi a hegyről című szólólemezét, amely még a Kispál és a Borz idején jelent meg. Mint most felidézte, az azon szereplő dalok abban az időben születtek, amikor évek elteltével újra elővette a gitárját, illetve megismerkedett zeneíró szoftverekkel.
"Gondolatban sokszor nekifutottam a második lemeznek az elmúlt kb. tíz évben, de a megszületett anyagra nem sok került rá a régi időkből. A legkorábbi talán a 2011-ben született Féreg, aminek a zenéjét Szabó Attilával közösen írtam, a gyerekkori dalok az utolsó két-három évben íródtak, a Hosszú árnyék és a Kell a hely pedig közvetlenül a lemezfelvételek előtt. Az eredeti terv az volt, hogy a lemez 2017 novemberére, az Arénában tartott 50. születésnapi koncertemre jön ki alkalmi kiadványként, de nem fért bele az időmbe" - mondta Lovasi András.
Az élő verziót eddig csak a Vígszínházban láthatta a közönség néhány hete. Lovasi szerint a koncertváltozat jobb lett és még jobb lesz, mint amit korábban gondolt róla. "Főleg úgy, hogy előző este történt az autóbaleset, ami kihatott a lelkiállapotomra, és akadt néhány pillanat, amikor szétestem. Összességében, a körülményekhez képest összeszedett voltam" - idézte fel a március 28-i délutánt és estét.
Mint kifejtette, nagyon élvezi a projektet, amelyet rendkívüli módon feldob a fúvósok (oboa, tárogató, trombita, kürt) masszív jelenléte. "Nem akartam hangsúlyos gitárt, minél messzebb szerettem volna kerülni attól a hangzástól, amit eddig csináltam. Karakteresen másra törekedtem, mint amilyen mondjuk a Kiscsillag, például a lemezen nem nagyon hallható rockdob, inkább más ütőhangszerek".
Lovasi András felidézte, hogy a kiegészítő hangszereket először vonósokkal képzelte el, de aztán letett erről. "A feleségem hatására mostanában viszonylag sokat járunk komolyzenei koncertekre, a Zeneakadémián és a Müpában néha a zenekar mögött is le lehet ülni a nézőknek. Ez a kedvenc helyem. Innen sokkal jobban hallom a színpadon hátul elhelyezkedő fúvósokat és az ütősöket, talán hangosabban is, mint az optimális. De imádom ezt a helyzetet, és biztos hatással volt a Tűzijáték délben hangzására, a fúvósok és az ütőhangszerek kiválasztására."
A lemezen közreműködött a Kiscsillag két tagja (Szesztay Dávid - zongora, gitár; Erős Márton - basszusgitár), az ütőhangszereket Gábor Andor szólaltatta meg. Fúvós hangszereken a Csík Zenekarból ismert Makó Péter (ő készítette a fúvós hangszereléseket az új és a régebbi Lovasi-dalokra), Erős József, Kis Árpád, Bizják Gábor és a pécsi Band of StreetS játszott.
Lovasi András elmondta, hogy a produkció a lekötött Kiscsillag-koncertek miatt tavasszal és nyáron csak háromszor látható és hallható: május 25-én az Örvényeshegy Pikniken, május 31-én Kapolcson, június 19-én pedig a Fishing On Orfűn. Viszont novembertől országos turnéra indul a szólóanyaggal zenésztársaival, és néha kisebb közönségnek lesz egyszálgitáros verzió is. (MTI)

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr8414765140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása