Fülesbagoly

Sikeres volt Mick Jagger szívbillentyű-műtéte

2019. április 05. - Bagolyhír

Mick Jagger már New Yorkban lábadozik sikeres szívbillentyű-műtéte után - számolt be róla az amerikai média.

mick_jagger.jpg

A Rolling Stones együttes frontembere csütörtökön esett át a műtéti beavatkozáson, amelynek során egy katéter segítségével operálták meg a szívbillentyűjét a mellkasa felnyitása nélkül.
Jaggert jelenleg megfigyelés alatt tartják, pihen, állapota javul - közölték barátai a zenészről, aki jelenleg a New York-i Presbiteriánus kórházban lábadozik a Billboard zenei újság értesülése szerint.
A Stones múlt vasárnap jelentette be, hogy el kell halasztania észak-amerikai turnéját Jagger állapota miatt.
Az énekesnél orvosi rutinvizsgálat diagnosztizálta a szívbillenytű-problémát.
Jagger Twitteren kért elnézést rajongóitól a turné késlekedése miatt. Mint írta, utálja, hogy cserben kell hagynia a közönséget, és azt ígérte, mindent elkövet, hogy amilyen hamar csak lehet, visszatérjen a színpadra. Jagger várhatóan teljesen felgyógyul a műtét után, és az együttes nyár elején elindulhat a turnéra. Eredetileg úgy tervezték, hogy az Egyesült Államokban és Kanadában 17 előadást tartanak április és június között. (MTI)

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr8414741641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása