Fülesbagoly

Tragédia ihlette a Kodaline egyik új dalát

2019. január 02. - tothjutka

Egy fiatal lány emlékére írt dalt legújabb lemezére a Kodaline. A rajongó két éve az ír rockbanda egyik koncertje után hunyt el. Róla szól az Angel című dal, amelyről az édesanyja nyilatkozott.

kodaline.jpg

Az ír rockbanda, a Kodaline szeptember végén jelentette meg Politics of Living című lemezét, amelyen az egyik dalt Ciara Lawlor emlékére írták. A fiatal lány egy fesztiválon, a dublini Marlay Parkban, a Kodaline koncertje után lett rosszul 2016. július 8-án. Az orvosok mindent megtettek érte, de nem tudták megmenteni a 17 éves lány életét. A vizsgálatok szerint a halálát egy korábban fel nem fedezett fejlődési szívrendellenesség, supraventricularis tachycardia okozta.

A fiatal lány édesanyja, Eimear Lawlor az Irish Sunday Mirror című lapnak elmondta, hogy a Kodaline tagjai dalt írtak tragikusan elhunyt rajongójuk emlékére. Az édesanya hozzátette, hogy az Angel című dal nagyon személyes, és olyan, mintha a zenekar tagjai pontosan tudnák, min mennek keresztül a férjével és két fiukkal a lányuk halála óta. – „ Még a megjelenés előtt megmutatták és nekünk adták a dalt. Bármikor meghallgatom, ömlenek a könnyeim. Ez a dal a miénk. Bár Ciarának írták, többé-kevésbé a családunknak szól” – fogalmazott.

A Kodaline tagjai 2016-ban Ciara temetésén is részt vettek, ahol előadták a Love Will Set You Free és a High Hopes című dalaikat. A lány emlékére született új dalnak pedig azért az Angel (Angyal) címet adták, mert amikor tavaly meglátogatták a gyászoló családot, a falon megláttak egy képet, ami a nyolcéves Ciarát ábrázolta egy angyalt ábrázoló pólóban.  

Az Angel című dal a harmadik track a szeptemberben megjelent új Kodaline-lemezen, amelynek Politics Of Living a címe. Steve Garrigan frontember egy interjúban azt mondta, hogy az új albumról az Angel a kedvenc dala.

A Kodaline három év után idén tér vissza a Sziget Fesztiválra, ahol augusztus 7-én ad koncertet.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr5914527978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása