Fülesbagoly

A Rammstein új lemeze eltér a korábbiaktól

2018. december 30. - tothjutka

Az utolsó simításokat végzi új lemezén a Rammstein. A német banda áprilisra tervezi a megjelenést, és azt ígérik, hogy „új dimenziót” adnak a megszokott hangzáshoz.

rammstein.png

Új lemezt készít a Rammstein. Richard Kruspe gitáros a Consequence of Soundnak adott interjúban elmondta, hogy a zenekar Los Angelesben dolgozik, és az utolsó simításokat végzi az albumon, amely a tervek szerint 2019 áprilisában jelenik meg.

Kruspe arról is beszélt, hogy a munkába bevonták régi alkotótársukat, Olsen Involtinit, aki „új dimenziókat adott a banda megszokott hangzásához”.

- Olyan lemezt akartunk készíteni, amely eltér a korábbiaktól. Most, hogy már egyben hallom az új anyagot, talán úgy tudnám röviden összefoglalni, hogy ez olyan, mint a Rammstein 3D. Nagyon örülök, hogy együttműködhetünk régi barátommal, Olsen Involtinivel, aki az Emigrate lemezein is dolgozott. Régi, kedves barátom, aki olyan új harmóniákat hozott a Rammstein világába, amelyek nekem nagyon tetszenek”- fogalmazott Richard Kruspe.

A gitáros hozzátette, hogy úgy érzi, ez a lemez azért is fontos mérföldkő, mert emlékeztetni szeretnék az embereket arra, hogy a Rammstein nemcsak annyiról, például a tűzről és egyéb látványelemekről szól, amit a koncerteken mutatnak be. A Rammstein színpadiasságát a gitáros a Kiss zenekar egykori, zenetörténeti showelemeihez hasonlította, ugyanakkor hangsúlyozta:-„Nem akarunk egy másik Kiss zenekar lenni, amikor az emberek már csak a sminkekről és ilyesmikről beszélnek, de a zenéről már szó sem esik”.

A Rammstein egyelőre nem hozott nyilvánosságra ízelítőt a készülő lemezről, de elképzelhető, hogy a szilveszteri koncertjükön, a mexikói Puerto Vallartában már bemutatnak valamit az új anyagból.

A német metalzenekar jövőre európai stadionturnéra indul, de budapesti dátum egyelőre nem szerepel a listán. Hozzánk legközelebb július 16-án és 17-én a prágai Eden Arenában, valamint augusztus 22-én és 23-án a bécsi Ernst-Happel Stadionban lépnek fel.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr9614522166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása