Fülesbagoly

Ferenczi György demóiból írt lemezt három zenekar

2018. december 11. - Bagolyhír

Családi zenekarokat gyűjtöttünk be, olyanokat, akik ugyanúgy gondolkodnak a zenekarozásról - mondta Ferenczi György annak kapcsán, hogy formációjával, az 1-ső Pesti Rackákkal közös lemezt készített Szalonna és Bandájával, illetve a Söndörgővel.

ferenczi_2.jpg

"Felszabadult örömzene lett, holott egy évet dolgoztunk az anyagon Pál István Szalonnáékkal. Az az amerikai hangmérnök, Derek Garten rögzítette, akivel Nashville-ben szoktunk dolgozni" - fogalmazott a zenész a Mindenek szerelme című CD-ről az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti műsorában.
Ferenczi György felidézte, hogy készített egy kilencszámos gitár-dob-basszus demót, négy dalkezdeményt az 1-ső Pesti Rackák is hoztak, ezeket adták oda Szalonnáéknak. A lábdob beütések kiadták egy-egy magyar tájegység tánclépéseit, ez volt a kiindulási pont a közös munkához.
"Egyszerre játszottuk fel, ahogy az ötvenes években csinálták, iszonyatos ereje van, ahogy a két zenekar együtt muzsikál" - tette hozzá a szájharmonikás, énekes, hegedűs.
A lemez harmadik szereplője a Söndörgő, amely egy több mint nyolcperces darabbal szállt be a közös munkába. "Évekig jártunk egymás koncertjeire, világszínvonalú produkció, amit ők képviselnek".
Ferenczi György szerint muzsikájuk nem fúziós zene, inkább az elmúlt évtizedekben felhalmozott zenei tudás, gyakorlás alakul saját zenévé. "Most, 50 évesen sokkal könnyebben tanulok, mint régebben. Tizenhét éves koromtól játszom másokkal, közreműködtem mintegy 250 lemezen, miközben a kezdetektől mindig volt saját zenekarom is, saját zenékkel".
Ahogy a zenész korábban az MTI-nek elmondta, a szövegek nagy része vers, a többség Petőfi-költemény. "A próbákon alakult ki, hogy Petőfi szövegei állnak a legjobban a társaság muzsikálásához".

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr6414472086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása