Fülesbagoly

Trump-ellenes lemezt készített Barbra Streisand

2018. november 04. - tothjutka

Politikus és nem titkoltan Trump-ellenes új lemezzel jelentkezett Barbra Streisand. Az Oscar- és Grammy-díjas énekesnő, színésznő, rendező a most népszerű fiatal előadók, köztük Weeknd zenéjéből is merített ihletet.

barbra-streisand-2.jpg

A könnyűzene nagyasszonya, Barbra Streisand új lemeze, a Walls (Falak) címe már előre jelzi, hogy erősen politikus dalok szerepelnek rajta, és ezt a színésznő-énekesnő nem is titkolja. Interjúiban és a hivatalos honlapján megjelentetett jegyzetében el is magyarázta, miért döntött így. – „Ez a dalcsokor visszatükrözi mindazt, ami mostanában foglalkoztat. Nehéz időket élünk, és úgy éreztem, hogy hallatnom kell a hangomat abban a párbeszédben, amit sokan folytatunk. A demokrácia alapvető értékeit és a szabadságot – a sajtószabadságot, a szólásszabadságot és az önkifejezés szabadságát – hajlamosak vagyunk maguktól értetődőnek venni- de ezek most ijesztő mértékű pusztulásnak indultak. Már az emberi tisztesség is gyorsabban olvad, mint a jéghegyek. Szerettem volna írni és énekelni ezekről a dolgokról, és nemcsak azért, hogy a saját aggodalmaimat kifejezzem, hanem azért, hogy elmondjam, amiben hiszek: ha éberek maradunk és vigyázunk az igazságra, a dolgok végül jobbra fordulhatnak”.

Barbra Streisand hozzátette: - „Az elmúlt években láttuk az emberiség legrosszabb arcát – és a legjobbat is. Miközben elképzelhetetlen természeti csapásokkal és emberi kegyetlenséggel kellett szembenéznünk, megjelent a kedvesség és a bátorság is, amelyek emlékeztetnek arra, hogy milyen lehetőségek rejlenek még bennünk, ha hallgatunk a jobbik énünkre. Személy szerint engem mélyen megindít, hogy az Amerikai Egyesült Államokban és világszerte több millió fiatal hallatja a hangját és követeli, hogy hallgassák meg őket. Őket jobban érdekli a hidak építése a falak építésénél. Ők jelentik a reményt. Nekik ajánlom ezt a lemezt”.

Ezek után talán nem is olyan meglepő, hogy a Trump-ellenes dalszövegekhez több szerzeményben olyan zenét énekel Barbra Streisand, amelyeket a most futó, aktuális, listavezető fiatal sztároktól lehet hallani. A Los Angeles Timesnak adott interjújában az énekes-színésznő elmondta, hogy a Don’t Lie to Me (Ne hazudj nekem) és a The Rain Will Fall (Esni fog az eső) című dalok zenéjét például Weeknd inspirálta, akinek egyszer hallotta a Starboy című slágerét. – „ Valamilyen díjkiosztón adta elő, és úgy döntöttem, hogy ez nekem tetszik. Fogalmam sem volt, miről énekel, de nagyon jó rezgése és hangulata volt a dalának.

Új lemeze megjelenése apropóján Barbra Streisand elvállalta a szereplést James Corden műsorában, a népszerű Carpool Karaoke című rovatban a CBS tévécsatornán. Miközben a műsorvezetővel a régi slágereit énekelgetik az autóban, Barbra Streisand egyebek mellett arról beszél, mennyire zavarja, hogy nem tudják az emberek, hogy kell helyesen kiejteni a vezetéknevét.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr6714352327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása