Fülesbagoly

Új albumot adott ki és jótékonykodik a Prodigy

2018. november 02. - tothjutka

Megjelent a Prodigy legújabb stúdióalbuma, a No Tourists. A brit csapat a lemezmegjelenést egy jótékony célú, exkluzív árveréssel kötötte össze.

prodigy2018.jpg

Tíz dalt tartalmazó új stúdióalbum, a No Tourists az első kritikák szerint részben hozza a Prodigy-től elvárt zenei világot, részben azonban új, kísérletezőbb irányba mozdult el. A jelenlegi tagok, Liam Howlett, Keith Flint and Maxim így kiszolgálja évek óta kitartó rajongótáborának elvárásait, de tágíthatja a már meglévő közönségbázisát is. A beszámolók szerint az album első fele – például a „Need Some1,” „Light Up The Sky” és a „We Live Forever” című dalok - a régi rajongóknak fog inkább bejönni, akik szeretik és elvárják a Prodigy-re jellemző hangzást, amiben most is dominál a keményrock-utánérzés és az erőteljes vokál.

Ugyanakkor a lassabb tempójú, hardcore punk-hatású „Fight Fire with Fire” című dal inkább a kilencvenes évek végi, indusztriális hangzást idézi fel a kritika szerint.

Az album második felén szereplő dalok – például a „Champions of London” vagy a „Boom Boom Tap” már kísérletezőbbek és erőteljesebben merítkeznek a kortárs elektronikus zenéből. A „Timebomb Zone” és a „Resonate” című dalokról a kritika azt írja, hogy azok magas érzelmi intelligenciáról tesznek tanúbizonyságot, miközben zeneileg a jelenlegi, progresszív house hatásai érezhetőek rajtuk.

A Prodigy új lemeze november 2-án jelent meg, amit a zenekar egy exkluzív, jótékonysági árveréssel kötött össze az eBay.co.uk együttműködésével. A rajongók november 4-éig licitálhatnak például a zenekar tagjai által dedikált, Fat Of The Land és a Music For The Jilted Generation című dupla platinalemezekre, de megkaparinthatnak egy-két berendezést Liam Howlett stúdiójából is. Az aukció bevételét a brit Myeloma UK nevű szervezet kapja meg, amely a plazmasejtek daganatos megbetegedése, a mielóma multiplex gyógyításának kutatásait és a betegeket támogatja.  

A Prodigy árverésébe itt lehet beszállni, és az új lemezt is meg lehet rendelni.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr414340397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása