Fülesbagoly

Színdarabot írt Nick Jonas

2018. szeptember 23. - tothjutka

Nagyjából egy tucatnyi VIP vendégnek – stúdióvezetőknek és filmproducernek- tartott zártkörű felolvasást az első színdarabjából Nick Jonas, aki nemcsak zenészként, hanem színészként is egyre sikeresebb.
jonas_n.jpg

Miközben a szórakoztatóipar krémje az Emmy-díjkiosztón és az azt követő partikon bulizott, az éppen a 26. születésnapját ünneplő Nick Jonas a múlt hétvégén egy egészen másfajta VIP rendezvénnyel volt elfoglalva. A fiatal sztár kiskora óta reflektorfényben él, hiszen éveken át játszott a fivéreivel a Jonas Brothers zenekarban és saját tévésorozatuk is volt a Disney Channel műsorán. Tinilányok milliói bálványozták őket, de a fiúk időközben felnőttek (Nick például éppen nősülni készül) és most már szeretnék, ha a tizenéveseken túl más célcsoportok esetén is számolnának velük a szórakoztatóipari döntéshozók.

 Nick Jonas nem unatkozott az elmúlt egy-két évben: a szólólemeze 2016-ban rögtön a második helyen nyitott a lemezeladási listákon, majd bekerült a Jumanji: Vár a dzsungel című, nagy költségvetésű film szereplői közé, vagyis a filmiparban is kezdik komolyan venni.

Nick Jonas nagyjából egy éve ennek a filmnek (aminek az operatőre nem mellesleg a magyar Pados Gyula volt – a szerk.) a forgatási szüneteiben kezdett el írni egy színdarabot Dessert First (Először a desszertet) címmel. A darab felolvasóestjét stílusosan egy étteremben, méghozzá a világhírű luxushotel, a Los Angeles-i Chateau Marmont éttermében tartotta meg. A zártkörű eseményre egy tucatnyi befolyásos embert, befektetőket és színházi és filmproducereket hívott meg- értesült a Variety magazin.

A lap információi szerint a rendezvényen részt vett Nick Jonas menyasszonya, Priyanka Chopra indiai filmszínésznő és a zenész-színdarabíró egyik bátyja, Joe Jonas is, valamint a hat Oscar-díjjal jutalmazott La La Land (Kaliforniai álom) című film producere, Marc Platt, a Stranger Things című sorozatot is jegyző 21 Laps Entertainment televíziós részlegének elnöke, Josh Barry, a Sony Pictures képviseletében Matt Milam producer, az Amblin részéről Leslee Feldman, valamint Maia Eyre forgatókönyvíró. Ugyancsak a meghívottak között voltak a WME, a Universal, a Paramount, az Imagine, az Annapurna és Studio 8 vezetői, valamint Nick Jonas menedzsmentje, a Phylimac tagjai.

A színdarabot ismert színészek olvasták fel az egybegyűlt VIP-társaságnak, például Darren Chris és Nina Dobrev ( Vámpírnaplók), Omar Miller ( 8 mérföld, Hölgyválasz, Nagypályások), Molly Shannon ( Anyák elszabadulva, Saturday Night Live), Killian Donnelly (Broadway musicalszínész), Damian O’Hare (A Karib-tenger kalózai),illetve Lola Kelly, Kevin Covert és Rebecca Kitt.

A felolvasás eredményéről - vagyis arról, hogy színpadra, tévébe vagy filmre viszik-e a darabot - még nincs hír, de azt már tudni, hogy Nick Jonas a közeljövőben sem fog unatkozni, hiszen szerepet kapott Doug Liman „Chaos Walking” című filmjében, valamint a világhírű rendező, Roland Emmerick új, „Midway” című filmjében is. Várhatóan mindkettőt 2019-ben mutatják be a mozik.

A Ferdinánd című animációs film Home című betétdalért egyébként idén - pályafutása során először - Golden Globe-díjra is jelölték a fiatal sztárt:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr8214256619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása