Fülesbagoly

Szellemek segítették az Alice In Chains új lemezét

2018. augusztus 28. - tothjutka

Jóindulatú szellemek segítették az Alice In Chains új albumának stúdiómunkálatait a banda frontembere szerint. A várva várt Rainier Fog című lemez pénteken jelent meg.

alice_1_1.jpg

Huszonhárom év után hazatért az Alice in Chains, hiszen a legendás grunge zenekar  1995 óta először rögzített lemezt újra Seattle-ben. A csapat hatodik stúdióalbuma, a Rainier Fog címe is a városra, egészen pontosan a Cascade-hegységben található vulkánra, a Rainier-hegyre utal, amely 87 km-re található Seattle-től, a tetejéről pedig a metropoliszra és környékére lehet rálátni. Az új lemezen egy track is a Seattle-i zenei színtérről szól, amely a kilencvenes évek első felében örökre megváltoztatta a rockzene történelmét.

A felvételeket a Studio X-ben készítették – ugyanott, ahol 1995-ben, az első lemezükön is dolgoztak, – és az énekes-gitáros, William DuVall elmondása szerint a munkakörülmények elég rendhagyóak voltak.

-„Ottragadt a múlt, de a szellemek jóindulatúak voltak, segíteni jöttek, nem hátráltatni. A Never Fade című dal szövegét a Studio X-ben írtam, és úgy döntöttem, hogy addig nem hagyom el a helyiséget, amíg be nem fejeztem azt a dalt. A történetünkről énekeltem: a dalokról, amiket együtt írtunk, a zenekaron belüli veszekedésekről és a jövővel kapcsolatos vitákról. Közben eszembe jutott a nagymamám, aki pár hónappal korábban halt meg, eszembe jutott Layne Staley ( az Alice In Chains korábbi énekese, aki 2002-ben hunyt el – a szerk.) és eszembe jutott Chris Cornell is (a Soundgarden tavaly májusban elhunyt énekese – a szerk.), aki egy hónappal korábban hagyott itt minket. Hagytam, hogy átmossanak az érzelmek, és amikor hajnalban kisétáltam a stúdióból, éreztem, hogy egy jelentős spirituális élményben volt részem. Ez sehol máshol nem történhetett volna meg” – nyilatkozta a Kerrang angol zenei magazinnak William DuVall.

Zenésztársa, Jerry Cantrell gitáros „k…rva hatékonynak” nevezte a munkafolyamatot, és hozzátette, mennyire feldühítette, hogy az embereket csak az érdekelte, hogy miért kellett öt évet várni az előző lemezük után.

-Nem értem, miért rugózik ezen mindenki. Ebből az öt évből kettőt azzal töltöttünk, hogy az előző lemezünkkel turnéztunk, ugye? Utána még legalább egy-másfél év, mire megírtuk az új dalokat. Utána azokat még össze kell próbálni, aztán rögzíteni kell a dalokat, és a lemezmegjelenés előtt még egyeztetni a grafikussal meg a fotóssal a látványvilágról is. Ez összesen három és fél év munka, és néha azért nekünk is jár egy kis pihenés!”-dühöngött a banda agytrösztjének is tartott Jerry Cantrell gitáros-dalszerző.

Mike Inez basszusgitáros pedig hozzátette: - „Ha a turné után rögtön stúdióba vonultunk volna, akkor most a cateringről meg a lekésett repülőjáratokról szólnának az új dalok!”

Az Alice in Chains jelenleg is koncertkörúton van, ami november 11-én ér véget. Most még az Amerikai Egyesült Államokat járják, de október 6-án Mexikóvárosban lépnek fel, majd novemberben Chile, Argentína és Brazília stadionjaiban zúz a banda. Magyarországon kilenc év után másodszor, idén július 1-jén léptek fel a Budapest Parkban.  

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr8114206585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása