Fülesbagoly

Híres zenészek, akiket rajongóik öltek meg

2018. augusztus 11. - tothjutka

A könnyűzene történetében sajnos nem ritka, hogy egy rajongó zaklatja vagy fenyegeti imádata tárgyát, sőt jó néhány zenész életét a saját rajongója oltotta ki.

christina-grimmie-t.jpg

John Lennon

A The Beatles alapítótagját, az akkor már szólóban muzsikáló és politikai békeharcosként is tevékenykedő John Lennont 1980. december 8-án a New York-i Dakota Ház előtt, gyilkolta meg egy rajongója, Mark David Chapman. A férfi azzal az ürüggyel ment oda hozzá, hogy másokkal együtt ő is szeretné dedikáltatni a Double Fantasy című lemezt. Lennon alá is írta a borítót. A zenész és felesége, Yoko Ono ezután elmentek egy lemezstúdióba dolgozni, majd amikor órákkal később hazatértek, a férfit még mindig a ház előtt találták. Ekkor történt a gyilkosság. Chapman egyik zsebében egy kartonpapírba rejtett pisztolyt, a másikban pedig J.D. Salinger regényét, a Zabhegyezőt vitte magával. A könyvbe azt írta: „ez a vallomásom”. Több lövést adott le, majd a merénylet után Chapman leült a ház elé és olvasgatni kezdett. Így találtak rá a kiérkező rendőrök, akik letartóztatták. Jon Lennont kórházba vitték a mentők, de már nem tudták megmenteni az életét. Chapman azóta a börtönbüntetését tölti.

2_mark-david-chapman.jpg

Mark David Chapman jelenleg is börtönben ül

Dimebag Darrell

A Pantera és a Damageplan zenekarok gitárosa, Dimebag Darrell 2004-ben egy koncerten halt meg, amikor egy őrült rajongója rátámadt. A gyilkos, a 25 éves Nathan Gale – egykori focista és tengerészgyalogos – évek óta a Pantera egyik leghűségesebb rajongója volt, de ismerősei szerint valami történt és teljesen megzakkant. Azt állította, hogy a banda dalait ő írta és azokat tőle lopták, ezért be fogja őket perelni. Emellett Dimebag Darrellt tette felelőssé azért, hogy kedvenc együttese feloszlott. A férfi 2004. december 8-án – Lennon halála után napra pontosan 24 évvel – elment egy koncertre az Ohio állambeli Columbus városába, ahol fegyverrel felrohant a színpadra, miközben a gitárosnak azt üvöltötte, hogy „Miattad oszlott fel a Pantera!”. Ezután tüzet nyitott. A lövöldözésben Dimebag Darrell és másik három embert életét vesztette. A gyilkost végül a kiérkező rendőrök fékezték meg, akik lelőtték. Dimebag Darrell mindössze 38 éves volt.

image660240x.jpg

Nathan Gale-t lelőtték a rendőrök

Selena

A latin popzene feltörekvő csillaga, Selena nem sokkal a 24. születésnapja előtt, 1995-ben halt meg. A saját rajongói klubjának alapítója, egy Yolanda Saldivar nevű nő lőtte le egy szállodai szobában. A mexikói-amerikai énekesnő 1991-ben ismerte meg a nőt, amikor az megalapította a klubot és összebarátkozott vele. Később a Grammy-díjas Selena felkérte, hogy legyen a személyi asszisztense, majd a Selena Etc. nevű butikjainak a menedzsere. A beszámolók szerint ekkortájt romlott meg a viszonyuk. Az énekesnő kirúgta Saldivart, mert a nő meglopta. Selena halála napján éppen emiatt találkoztak egy hotelszobában, a nő ugyanis azt mondta, hogy visszaadja neki az ellopott összeg egy részét. Pénz és iratok helyett azonban egy pisztolyt vitt magával, amivel hátba lőtte a menekülő, fiatal sztárt. Selena a kórházba szállítás közben halt meg. A New York Times beszámolója szerint a lövés után megérkeztek a rendőrök, de a gyilkos rajongó 9 órán át nem adta meg magát. Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, amit -elsősorban a saját biztonsága érdekében - magánzárkában tölt. Selena rövid pályafutásáról és tragikus haláláról film készült Jennifer Lopez főszereplésével Selena (Dalok szárnyán) címmel.  
selena.pngSelena és a gyilkosa 

Christina Grimmi

A 22 éves fiatal tehetség a sztárrá válás kapujában állt, amikor elvette az életét egy őrült zaklatója. Christina Grimmie a YouTube-on tűnt fel tiniként, ahol feldolgozásokat énekelt, majd az amerikai The Voice című műsor harmadik helyezettje lett, és új lemezre készült, így komoly rajongótábora alakult ki. 2016. június 10-én egy orlandói fellépése után rajongók várták, hogy autogramot kérjenek tőle. Köztük volt Kevin James Loibl, aki valahogyan be tudott csempészni fegyvert az épületbe, és a többi rajongó szeme láttára ölte meg a kedvencét. A férfi egyik barátja később elmondta, hogy Loibl az énekesnő megszállottjává vált: napokon át, végtelenítve nézte az énekesnő klipjeit a YouTube-on, és mindent megtett, hogy elnyerje a szerelmét: kifehéríttette a fogait és hajbeültetésen esett át), de a barátja felvilágosította, hogy ez még édeskevés ahhoz, hogy Christina beleszeressen. A csalódott férfi végül úgy döntött, hogy ha nem lehet az övé, akkor másé se legyen a fiatal nő. A lövések után Christina bátyjának sikerült elkapnia a gyilkost, de az kirántotta magát a szorításából és elmenekült. Nem messze a merénylet helyszínétől öngyilkos lett, a rendőrök holtan találták meg.

Christina tiniként Adele egyik dalát énekli egy YouTube-videón

Pásztor Anna énekesnőt (Anna & the Barbies) éveken át zaklatta levelekkel és üzenetekkel egy férfi. A kétgyermekes énekesnő és párja is többször megkérte, hogy hagyja abba, de miután a férfi nem állt le, letiltotta a közösségi oldaláról. A korábban biztonsági őrként dolgozó, jelenleg munkanélküli férfi ezután két másik profilról írogatott neki, és azzal fenyegette, hogy egyenként végzi ki a szeretteit, vagyis a családja és a zenekara tagjait. Az Anna &The Barbies augusztus 3-án a Budapest Parkban koncertezett, ami előtt a zaklató megírta Pásztor Annának, hogy ott lesz és megöli. Az énekesnő és menedzsmentje szerencsére nem vette félvállról a fenyegetőzést. A férfi fotójával körbeplakátolták a szórakozóhelyet és értesítették a Budapest Park biztonsági szolgálatát. Az ott dolgozó őrök felismerték és kiemelték a tömegből a férfit, akinek a kését a cipőjébe rejtve megtalálták. A férfit átadták a rendőrségnek, jelenleg zajlik ellene az eljárás.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr1414175277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

czerka 2018.08.13. 04:48:17

Túl van ez lihegve. Sokkal nagyobb eséllyel isszák halálra magukat, lövik magukat túl heroinnal vagy akasztják fel magukat ezek a celebek, minthogy valaki az életükre törjön.

A nép fia 2018.08.13. 09:51:43

Számomra ez értelmezhetetlen, eleve a rajongás, mint "tevékenység" .

Kivlov 2018.08.13. 14:18:19

Pedig Lennon mennyi mindent adhatott volna még a világnak...
süti beállítások módosítása