Fülesbagoly

Bemutatkozott Dave Grohl egyszemélyes bandája

2018. augusztus 10. - tothjutka

Dokumentumfilmen nézhetjük meg a Nirvana egykori dobosa és a Foo Fighters énekes-gitárosa, Dave Grohl progresszív rockzenei kirándulását amolyan egyszemélyes zenekarként, a zenei anyag pedig már elérhető.
grohl_1.jpg

Egy látványos, kétrészes dokumentumfilm, a Play mutatja be, ahogyan a Foo Fighters alapítója, Dave Grohl gyermeki örömmel zenél számtalan hangszeren és amolyan egyszemélyes zenekarként elmerül a progresszív rockban. A film  részleteit a The Rolling Stone zenei magazin tette közkinccsé.

A  prog rock „Odüsszeia” – ahogyan a lap nevezi – azzal indul, hogy Dave Grohl hangszereket válogat egy stúdióban, és mindent kipróbál. Az arcán az a leplezetlen öröm és boldogság látszik, mint a gyerekekén.

„Egy zenész számára – legyen fiatalabb vagy idősebb – egy gyönyörű stúdió tele hangszerekkel olyan, mint egy játszótér. Személy szerint úgy érzem magam, mint egy gyerek a cukorkaboltban. A zenészek többsége folyton a következő kihívást hajszolja és sohasem elégedett. Egy zenész soha nem érzi úgy, hogy valóban a hangszere mesterévé vált volna, és már nincs hová fejlődni. Ez egy kirakós játék és mindig kihívás marad. Csodálatos utazás. De ha egyszer rákattansz, akkor üt be igazából a szenvedély és az energia magával ránt”- mondta Dave Grohl.

A film folytatásában Grohl ellátogat a „Join The Band” nevű zenetanoda óráira a San Fernando völgybe, ahol a tanárok azt mutatják meg a gyerekeknek, hogyan játsszanak a hangszerükön úgy, mint a rocksztárok egy koncerten. Kiskamaszok és tinik tanulnak ott zenélni: megtanulják a fegyelmet, de azt is, hogyan táplálják a kreativitásukat.

A Play című dokumentumfilmben látható Dave Grohl osztott képernyős videója is, amelyben egyszemélyes zenekarként az összes hangszeren (elektromos és akusztikus gitárok, basszusgitár, dobok, zongora, szintetizátorok, vibrafon, csörgődob, üstdob) ő játszik. Az előadott produkció egyfajta progresszív rock kirándulás, amiben szintetizátorokon idézi meg a Rush zenekar Tom Saywer című klasszikusát, ami aztán kőkemény metal riffeken keresztül átvezet a Queens of the Stone Age-típusú stoner rockba.

Dave Grohl limitált szériában, bakeliten adja ki a Play zenei anyagát szeptember 28-án, amit már elő lehet rendelni itt, de a digitális változatot is meg lehet már hallgatni a neten streamelve a Foo Fighters honlapján keresztül, illetve letölthető változatban.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr1814173819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JorEl 2018.08.11. 18:22:14

Khmmm, Grohl nem volt a nirvana alapítója, mielőtt beállt volna dobolni, előtte már 3 éve létezett az együttes. Cserébe az első Foo Fighters albumot tök egyedül rakta össze otthon a garázsban, szóval amikor kijött az első album, akkor nem csak az alapító volt, hanem konkrétan ő volt az együttes. Kis érdekesség, hogy ilyen eladásokat produkáló albumot rajta kívül csak két ember volt képes egyedül összehozni, az egyik Lenny Kravitz a másik pedig Trent Reznor .
süti beállítások módosítása