Az ABBA munkássága előtt tiszteleg készülő nagylemezén Cher. Az énekesnő-színésznő a Twitteren jelentette be, hogy mely világslágerek szerepelnek majd biztosan az albumon. Közben a Mamma Mia: Sose hagyjuk abba! című film elképesztő népszerűségi és eladási rekordokat hozott a lemezpiacon is.
Cher néhány hete hozta nyilvánosságra, hogy egy teljes lemeznyi anyaggal tiszteleg a legendás svéd popzenekar, az ABBA munkássága előtt. Döntését a Mamma Mia!:Sose hagyjuk abba! című filmben játszott szerepe inspirálta. A pár évvel ezelőtti, óriási sikerű mozi folytatásában Cher a nagymamát, vagyis végső soron Meryl Streep anyját alakítja. A filmben természetesen ő is dalra fakad, méghozzá kétszer is: egyszer a Super Troopert adja elő, másodszor pedig Andy Garcia társaságában, duettként adják elő a Fernando című ABBA-szerzeményt. Itt egy kis részlet és a film előzetese:
„Miután elénekeltem a Fernandót, úgy éreztem, klassz lenne egy egész albumot csinálni ABBA-dalokból, úgyhogy megcsináltam”-nyilatkozta a Today című tévéműsorban, és hozzátette: „Nem olyan lesz, ahogyan mindenki emlékeiben élnek ezek az ABBA dalok, mert én másképp nyúltam hozzájuk”.
Cher a Twitteren jelentette be, hogy melyik az a kilenc dal, amelyek feldolgozásai biztosan szerepelnek majd az új lemezén:
1. Waterloo
2. Gimme!Gimme!Gimme! (A Man After Midnight)
3. Dancing Queen
4. Chiquitita
5. The Name of The Game
6. Mamma Mia
7. One of Us
8. The Winner Takes it All
9. SOS
Lesz egy tizedik feldolgozás is, de azt egyelőre titokban tartja a 72 éves amerikai díva, aki ismét tanúbizonyságot vett kiváló humorérzékéről is. Mint a Twitteren írta: „Már majdnem kész vagyok a lemezzel. Szerintem ez jó lesz, pedig én nem vagyok valami nagy Cher-rajongó.” Hozzátette: „Még egy rakás fantasztikus daluk van, amiket nem énekeltem fel, de hát….” Ezután visszament a stúdióba befejezni a munkát.
Az Oscar-díjas Cher arról is beszélt egy interjúban, miért vállalta el a nagymama szerepét a Mamma Mia 2-ben.-„Hatalmas rajongó vagyok. A musicalt háromszor láttam a Broadway-n és a közönségben táncoltam én is a nézőtéren, mint mindenki. Aztán egy napon Ron Meyer – aki az ügynököm és egyben a Universal stúdió vezetője – felhívott és annyit mondott: „A Mamma Miában fogsz dolgozni”. Ennyit mondott, aztán letette a telefont. Ez a forgatás életem egyik legkülönlegesebb kalandja volt. Az egész stáb csodás volt és egyszerűen imádtak. Meryl (Streep – a szerk.) elbújt, amíg a Fernandót énekeltem. Álmomban sem gondoltam, hogy ennyi filmben játszhatok majd! Abban viszont hiszek, hogy aminek meg kell találnia az embert, az meg is találja. Nem gondoltam volna, hogy ennek a szerepnek meg kell engem találnia, de megtörtént és ezért nagyon boldog vagyok.
Cher és Andy Garcia énekli a Fernando című ABBA-slágert a Mamma Mia!: Sose hagyjuk abba című filmben, valamint rövid interjúk a filmben szereplő színészekkel, akik Cher közreműködéséről is beszélnek.
A film hatására egyébként az ABBA dalai jelenleg – mintegy 40 év után - újra a toplistákon tanyáznak, de nem az eredeti verzióban, hanem a színészek előadásában. A hivatalos brit slágerlistára három dal küzdötte fel magát: a héten a 91. helyen állt a When I Kissed The Teacher című dal, amit a filmben Lily James, Jessica Keenan Wynn, Alexa Davies és Celia Imrie énekelt el. A 98. helyen szerepel a Why Did It Have To Be Me című dal, amit Lily James, Josh Dylan és Hugh Skinner ad elő. A legjobb helyezést Cher és a Fernando című sláger érte el, amely a 33. helyen nyitott a brit slágerlistán.
Az amerikai 200-as Billboard lemezeladási listán már két hete az első ötben, egészen pontosan a harmadik helyen tanyázik a Mamma Mia2: Sose hagyjuk abba! című soundtrack album, és film hatására a Mamma Mia 1 dalait tartalmazó korong is újra visszaküzdötte magát a Top 25-be. Az ABBA eredeti dalait tartalmazó, 1993-as Gold című válogatáslemez pedig soha korábban nem hajtott végre akkora ugrást, mint most: a múlt héten a 86.helyről a 25-ödikre ugrott. Ez új rekord, ugyanis a kiadása óta eltelt években a legmagasabb pozíciót, a 36. helyezést sikerült elérnie 2013. januárjában.
És ha ez még nem lenne elég, a Mamma Mia színpadi musical hangfelvétele is újra kapós lett Amerikában. A színházi produkciók (elsősorban nagy nézettségű Broadway-musicalek) alapján készült lemezek listáján 83%-os eladási növekedés után ez az album most megszerezte a 11. helyezést.