Fülesbagoly

Fesztivált szervez az Irie Maffia

2018. július 02. - Bagolyhír

Saját fesztivált szervez Palkonya Hangja elnevezéssel az Irie Maffia; az idén először megvalósuló, augusztus 10-től 12-ig tartó rendezvényen zenei és gasztronómiai programokkal várják a látogatókat.

maffia.jpg

Mint az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában Élő Márton, az Irie Maffia vezetője, a fesztivál főszervezője elmondta: szerettek volna egy olyan rendezvényt létrehozni, amely az ő zenei világukat, zenei ízlésüket tükrözi. "Szeretnénk ezt és a fesztivál helyszínét, Palkonyát, Magyarország egyik legszebb teleülését is megmutatni a közönségnek" - mondta.
Mint elhangzott, a rendezvény családias jellegű lesz, így maximum 2000 vendéggel számolnak. Az eseményre a világ minden tájáról érkező zenészek többek között dél-amerikai cumbiát, afrobeatet, reggae-t és hiphopot játszanak.
Élő Márton elmondta: a faluban a nagyszínpadon többek között fellép a perui Los Mirlos és a magyar cumbiazenekar, a Los Orangutanes. A második napon az Irie Maffia mellett ghánai és amerikai hip-hop előadók, Worlasi és Akua Naru lépnek fel. Az utolsó napon, vasárnap a Kéknyúl, a The Qualitons és a The Mabon Dawud Republic zenekar hallható.
További információ a fesztiválról a honlapjukon található. /Fotó: Nagy Márton/

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr9214088393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása