Fülesbagoly

Új klippel jelentkezett az Alvin és a Mókusok

2018. április 12. - Bagolyhír

Megérkezett az Alvin és a Mókusok legújabb klipje. Az idén 25 éves punk rock zenekar a Fejben dől el című dalához forgatott videót. Szombaton a Barba Negrában is eltolják a dalt.

alvin_es_a_mokusok_1.jpg

A jubileumi évet ünneplő Alvin és a Mókusok 2018-ban több meglepetéssel is készül. Február eleje óta tart a banda negyedszázados turnéja, közben pedig klipeket is forgatnak a tavaly ősszel megjelent Rendet a fejekben album nótáihoz, melyek közül a Fejben dől el című dal videója már meg is érkezett.

„Az utóbbi albumoknál már megszokott dolog lett, hogy felkerül rá egy – a többi szerzeménytől igencsak eltérő – dal. Ez főleg két dolog miatt van: Az egyik, hogy szeretjük egy kicsit „polgárpukkasztani” a saját hallgatóságunkat is, a másik és talán a legfontosabb, hogy az Alvin dalok esetében mindig is a mondanivaló volt az elsődleges és ez határozta meg az adott dal zenei stílusát! Úgy gondolom, hogy ezekkel a dalokkal még jobban ki tudjuk bővíteni az általunk vizionált világot! Nagyon szeretjük őket!" – mondja Pásztor István (Alvin).

Mivel a hangszerelése miatt ez a szerzemény egyébként is nagyon különlegesnek számít, a hozzá készített kisfilm is egészen más lett, mint amit megszokhattunk a zenekartól. A banda frontembere, aki maga rendezte a klipet, a forgatás során elsősorban az emberi érzések bemutatására koncentrált.

„Sosem szerettem a történetmesélést. Mindig is maguk az emberek érdekeltek, hogy hogyan élik meg az életük pillanatait, miként reagálnak a bánatra, örömre” – magyarázza az énekes. „A dal lényege, hogy mindenki saját maga dönti el a sorsát! Hiszem, hogy mindennek, ami a fejedben megszületik, egyedül csak te szabhatsz határt. Legyünk bátrak, ne féljünk élni!”

A vadonatúj videoklip már elérhető az Alvin és a Mókusok YouTube csatornáján. Aki pedig élőben is szeretné meghallgatni a Fejben dől el című dalt, mindenképp látogasson el április 14-én a budapesti Barba Negrába, ahol este 21.30-tól koncertezik a nyíregyházi punk rock zenekar.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr8313830704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása