Fülesbagoly

Kézműves remix lemezzel jelentkezik Petruska

2018. március 25. - Bagolyhír

Petruska András a legutóbbi, Kapunyitó lemeze és készülő harmadik albuma közötti időszakra, mint egyfajta kísérleti időszakra tekint. Ezalatt a kincskereső utazás alatt az is belefér, hogy saját dalait fedezze fel újra. A Híd EP ennek az újrafelfedezésnek az eredménye.

petruska_credit_lang_peter_web.jpg

A Hovatovább koncertsorozat Petruska András, dalszerző ihletkereső, játékos sorozata, a régi és az új lemez közötti izgalmas időszak, tele kísérletezgetéssel, ahol szabadon felpróbálhat más műfajokat, különféle zenekari felállásokat is. A sorozat első állomásán Oláh Dezsővel a jazz terepén kirándult, a soron következő koncerten pedig a Csík zenekarból ismert Kunos Tamás brácsajátékával egészülnek ki a már jól ismert dalok, hiszen ahogy Petruska vallja: hagyományos hangszerek nélkül is lehet rock and rollt csinálni.

A mostani fellépés ráadásul egyben EP bemutató is lesz, itt debütál a Kapunyitó és a készülő harmadik nagylemez közt megjelenő Híd EP, ami egy játékos kísérletezés régi és új szerzeményekkel. Hiszen egy dal, - akárcsak egy történet - még azután is tud alakulni, új formákat felvenni, hogy az elvileg egyszer már bejárta saját útját a megszületéstől a lemezre kerülésen át egészen addig, hogy a közönség megismerte és megszerette. A Híd a meglévő alkotásokkal játszik, egyfajta kézműves remix lemez, ami – ahogy a neve is utal rá – átvezet a múlt és a jövő között. A Híd bemutatója április 6-án lesz a Muzikumban, ahol Kunos Tamás játéka mellett Petruska vendége Demény Gergely lesz. (Fotó: Láng Péter)

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr513777926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása