Fülesbagoly

Ozzy mindenkit levadászik szellemként

2018. február 08. - RionaFbly

Ozzy Osbournet egyáltalán nem zavarná, ha egy hologram helyettesítené a koncertjein, sőt, lehet, szükség sem lesz majd rá, hiszen elmondása szerint úgyis szellemként fog riogatni mindenkit. Elvégre ő a sötétség hercege, mi mást csinálna? 

ozzy_hologram_cikk.jpg

Bizonyára hallottatok róla, hogy mekkora felháborodást keltett Justin Timberlake a Super Bowl szünetében előadott fellépése, mellyel Prince előtt szeretett volna tisztelegni. Prince ugyanis mar korábban kategorikusan kijelentette, hogy őt ugyan soha senki ne merészelje visszahozni hologramként a halálból. Ugyan, ha ez a verzió nem is jött létre az egykori gitárzseni kijelentésének köszönhetően, azért a kivetítőkön mégis csak megjelent, és a rajongók szinte fortyognak mérgükben, hogy ezt hogy képzelte. Ozzy azonban kicsit máshogy áll mindehhez. Őt nem zavarná, sőt.

- Miután meghalok, nem hiszem, hogy érdekelne. Nem panaszkodnék, én vagyok a sötétség hercege és szellemként úgyis mindenkit levadászok a francba - nyilatkozta Loudwire magazinnak.

Ozzy a napokban jelentette be, hogy mégsem úgy van az a búcsúturné, ahogyan a neve sugallja, csupán picit lazábbra szeretné venni a dolgokat, hiszen már így is 70 éves és több időt szeretne fordítani a családjára.

- Nem vonulok vissza. Csak megkönnyítem a saját dolgomat. Az elmúlt években folyton úton voltam, alig találkoztam a családommal. Persze voltak kisebb nagyobb szünetek, de úgy érzem, most jött el az idő. Több időt szeretnék tölteni a családommal.

Egyébként, amikor bejelentették a kétéves búcsúturnét, Ozzy már akkor közölte, hogy ez nem azt jelenti, hogy soha többé nem áll majd színpadra.

Köszönjük, hogy elolvastad a cikkünket! Ha tetszett, lájkolj minket itt a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr513646036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása