Fülesbagoly

Állítólag készül az új AC/DC lemez Axl Rose-zal

2018. február 06. - RionaFbly

A Guns N’ Roses július közepéig a Not In This Lifetime című világkörüli turnén lesz, de a pletykák szerint hamarosan érkezik majd egy új AC/DC album is, amit minden bizonnyal egy nagyobb volumenű turné is követ majd. Ha igazak a hírek. 

axl_rose_acdc_lead_kep.jpeg

Murray Engleheart a zenekart elvileg igen jól ismeri, hiszen életrajzi könyvet is írt róluk. A napokban tette közzé Facebookon, hogy Axl Rose mindenképpen marad az AC/DC-ben és egy új album is készülőben van. A banda mindezt hivatalosan azonban nem erősítette meg.

Axl Rose 2016-ban csatlakozott a zenekarhoz, miután Brian Johnson egészségügyi okokból kénytelen volt lemondani a színpadi szereplésekről, különben végleg elveszíti a hallását. Johnson egyébként láthatóan mindent megtesz azért, hogy újra színpadon állhasson, de az AC/DC egyelőre nem nyilatkozott vele kapcsolatban, hogy visszavárnák-e vagy sem.

Találgassatok csak, de már mondtam korábban és most újra elmondom: az AC/DC folytatni fogja Axl Rose-zal a mikrofonnál. Új album, turné, és minden amit el tudsz képzelni – írta Facebookon Engleheart.

Ha mindez igaz, akkor Axl Rose kemény hónapoknak néz elébe, hiszen a Guns N’ Roses-szal jelenleg is úton van a Not In This Lifetime turnén, mely egészen év közepéig tart majd.

Az, hogy valóban lesz-e új közös album, egyelőre biztosan nem tudni, de remélhetőleg hamarosan a zenekar is reagál majd a hírekre. Az viszont biztos, hogy korábban már Dave Evans, aki 1973-74 között volt az énekesük, is javasolta nekik, hogy egy új korong bizonyára sokat segítene a zenekarnak.

Köszönjük, hogy elolvastad a cikkünket! Ha tetszett, lájkolj minket itt a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr5513639804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása