Fülesbagoly

Eric Clapton: el fogom veszíteni a hallásomat

2018. január 12. - RionaFbly

Eric Clapton nyíltan beszélt egészségi állapotáról, és arról, hogy - akárcsak Brian Johnsonnak, neki is - komoly gondjai vannak a hallásával. Félő hogy hamarosan teljesen megsüketül, de optimista, és azt ígéri, amíg bírja koncertezni fog.

eric_clapton_lead_kep_1.jpg

A legendás zenész a BBC Radio 2 stúdiójában vendégeskedett, ahol a róla készült filmről, az Eric Clapton: Life in 12 Barsról beszélt. Közben elárulta, hogy sajnos az idő vaskereke őt sem kíméli, és már most komoly gondjai vannak a hallásával, de bármi történjen is, amíg bírja zenélni fog.

- Az egyetlen dolog, ami a leginkább foglalkoztat most, hogy a hetvenes éveimet taposom, és minél gyakorlottabb legyek. Úgy értem, el fogom veszíteni a hallásomat, sajnos fülzúgásom van – nyilatkozta a rádiónak. - Remélem, hogy az emberek azért eljönnek majd megnézni, csak úgy, vagy mert kíváncsiak lesznek rám. Tudom, hogy ez az élet velejárója, hiszen még magamat is meglepem, hogy még mindig itt vagyok. Minden alkalommal a létra legalsó fokáról kell kezdjem, ha a gitáromhoz nyúlok és addig gyakorolnom, amíg bőrkeményedésesek nem lesznek az ujjaim – folytatta Clapton.

Az interjú során alkoholfogyasztási szokásáról is beszélt, miszerint egy különleges kézműves sört kever össze egy kevés vodkával, melyet úgy hív: fény az alagút végén. Szerinte a legfontosabb, hogy mindig a pozitívat lássuk mindenben, és minden történet boldog befejezéssel érjen véget.

Köszönjük, hogy elolvastad a cikkünket! Ha tetszett, lájkolj minket itt a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr9913569795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása