Fülesbagoly

Trent Reznor új zenéjétől a frász jön rád

2017. október 15. - RionaFbly

Trent Reznor feldolgozta John Carpenter horror zenéjét, a Halloween-t és stílusosan péntek 13-ra időzítette a megjelenését, mely jobban szétszedi az idegeidet, mintha az Alien és Freddy Krueger szövetkeztek volna a Twin Peaks világában.

trent_reznor_halloween.jpg

Trent Reznor producere, Attukus Ross közreműködésével feldolgozta John Carpenter hátborzongató Halloween című dalát, az eredmény pedig brutálisabb lett, mint arra bárki számított volna. A dalt eredetileg Carpenter 1978-ban adta ki, mely az Antology: Movie Themes 1974-1998-as válogatás albumon is szerepel.

A Nine Inch Nails frontembere megjegyezte, hogy Carpenter mindig is nagy hatással volt az életére.

- Mikor egy barátom és én elhagytuk a színházat, ahol Carpenter fellépett, valami örökre megváltozott bennem. Sebzettek voltunk és rettegtünk. Majdnem összecsináltuk magunkat ettől a zseniális és félelmetes zenétől. John Carpenter, a te hibád az, amivé váltam - nyilatkozta Reznor.

Ha ma éjszaka nem akarsz aludni, de már túl sok volt a kávé, vagy csak szeretsz rettegni, hallgasd meg te is az új dalt. Lehet ez már jobban tetszett volna David Lynchnek is? 

Köszönjük, hogy elolvastad a cikkünket! Ha tetszett, lájkolj minket itt a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr8112981846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása