A Queens of the Stone Age az év egyik legfontosabb albumával állt elő, a Villains remek lemez, amely nehezen összehasonlítható a banda korábbi alkotásaival. Kritikánkból az is kiderül, hogy egy QOTSA-koncert kismamaként is bevállalható.

A Villains névre keresztelt, csupán 9 számot tartalmazó albumot zseniális teaser videókkal vezették be, amelyben az egyébként szívesen szereplő Josh Homme és bandatagjai szerepelnek különféle vicces helyzetekben. Ez remek marketingfogásnak bizonyult, hiszen a teljes album valójában csak augusztus 25-től volt elérhető a neten, így a rajongók már a körmüket lerágva várhatták a végeredményt. A cím nem valamiféle tematikára utal, hanem inkább egyfajta főhajtás akar lenni az old-school rock’n’roll rosszfiúk előtt. 

„Manapság, amikor mindenki szeretetreméltó szeretne lenni, vagy minél több like-ot besöpörni, én személy szerint mindezt leszarom. Talán inkább a dislike-okra kéne hajtanunk. Én úgy vagyok vele, hogy bassza meg mindenki, én leszek az ellenséged”. Ezt Josh Home frontember nyilatkozta a Villains felvétele kapcsán, a lemez azonban alighanem jóval több like-ot gyűjt be, mint dislike-ot.

01 - Feet Don’t Fail me

A kezdő dal, amivel már a hivatalos megjelenést megelőzően előrukkoltak, valamennyire érzékeltetve, hogy milyen hangulatú anyagra számíthatunk. Badass, de azért mégis táncolható, ami nem titkolt célja volt a fiúknak. Nekem nagyon tetszik ez az dinamikus intró, Josh Homme hangja nagyon erőteljes, ott van a stoneres stílus, de mégis bujkál benne valami váratlan.  A szöveg is jóval személyesebb a szokásosnál:„I was born in the desert, May /Seventeen in seventy-three”-(Josh Homme születési dátuma és helyszíne)

„Nem tudom miért, de személy szerint mostanában olyan lelkiállapotban vagyok, hogy szeretném az embereket galléron ragadni, megrázni és azt mondani nekik ’ Az Isten áldjon meg, ember!”-nyilatkozta Josh Homme. „Továbbra is szeretnék táncolható rock’n’rollt nyomni, akár az Eagles of Death Metallal, akár a Queensszel, és az az elképzelés, hogy kicsit el tudjak szabadulni, az mindig ott van. Azt hiszem, mostanában ezt a feelinget érzem: vagy elhúzol, vagy táncolnod kell, de semmiképp nem aludhatsz.”

02 - The Way You Used to Do

Lüktetően bluesos, gyors tempójú dal, Josh sokat emlegetett falzettojával. A big bandes, swinges stílus pedig Cab Calloway és Dean Martin dzsesszzenészek hatása, akiknek az elevensége és energiája is inspirálta Homme-ot. „ Az old-schoolos jazz találkozása a ZZ Toppal”, jellemzi Homme a nótát. 

„Végigtáncolhatod az egészet. A szöveg nagyon könnyen jött, és úgy voltam vele, hogy Igen, történnek szar dolgok, de most már mindez nem számít. Ebben a pillanatban csessze meg minden, és mindennek tetejébe csesszem meg én is.” 

Josh a dalt feleségéről írta, és arról, ahogyan először találkoztak, amikor a hölgy még csak 17 éves volt. Az egészet élőben játszották fel, és ezért tele van hibákkal, amiket mégis benne hagytak, mert azt gondolja, hogy ettől sokkal emberibb az egész. Szerintem élőben nagyon állatul szólhat ez a szám. 

„Tisztában vagyok vele, hogy talán kevés embernek fog tetszeni ez a dal, de én nem bánom. Ott az ajtó. Ha a szűk látókörűek fanyalognak ezzel kapcsolatban, az csak több helyet hagy a nyitottabb szemléletűeknek a táncparketten arra, hogy elengedjék magukat. Mindig is ez volt a Queens of the Stone Age szemlélete, és mindig megadtuk a teret magunknak ahhoz, hogy új dolgokat hozzunk létre”

Valóban ennek az albumnak a stílusa talán sokkal jobban elrugaszkodott a korábbi stoneres albumoktól, és a táncolhatóság sem volt korábban különösebben célja a bandának, bár a koncerteken Josh azért szereti rázni a fenekét. (innen a Ginger Elvis becenév). Ilyenformán bármilyen furcsa is, de szerintem nem  idegen tőlük ez a stílus, ami igazából az ős rock and rollnak is az alapja volt. 

A sivatagi zenész szerint egyébként a tánc és a a headbangelés ugyanúgy egyfajta önkifejezési forma arra, hogy az ember kicsit elveszítse a kontrollt a zene élvezete közben.

 „My heart, a ding-a-ling, a puppet on a string/C'est la vie/So lay your hands across my beating heart, love”

03 - Domesticated Animals

Egy 7/8-os ütemű dal, visszafogott, leegyszerűsített gitárriffel, és egy nehéz basszusvonulattal, ami lassan jön lendületbe, míg ki nem tör nagyjából a szám közepén. Kissé pszichedelikus. Szövegileg az úgynevezett szociális „csoportgondolkodásról” szól, amiben egyesül a tömegkonszenzus, a kreativitás hiánya, és a személyes felelősség. Josh felemeli a szavát a konformitás ellen, síkra száll az individuális elméért, és egyéni hangként kívül áll a többiekkel szemben.

04 - Fortress 

Első hallásra nagyon felhúzott ez a szám, kibírhatatlanul nyálasnak találtam. Már-már láttam magam előtt, ahogy felkapcsolódnak a színes fények és Josh rázendít az Oroszlánkirály egyik betétdalára, mint egy meglágyult szívű Elton John, de sokszori hallgatásra már kezd egyre jobban tetszeni. Hallottam, hogy kislányának írta ezt a dalt, és belegondoltam, hogy azért én eléggé meghatódnék, ha apukám ilyen dalt írna nekem, kimondottan jó a szövege is. Kislányát biztatja benne, hogy rombolja le a bástyáit, nézzem szembe a sötétséggel, egyfajta önvallomás is, hiszen vállalja benne, hogy időnként mennyire magányos volt. Josh azt nyilatkozta erről a dalról, hogy örül neki, hogy ebben jobban megmutathatta igazi, sérülékenyebb énjét. 

„Mikor az ember fiatal, akkor gyakran bátorítják vagy bátorítja saját magát, hogy rejtőzzön valamiféle maszk mögé. Ahogy az évek telnek, az a maszk kezd eléggé elhasználódni. Engem már nem igazán érdekel az, hogy bármit is elrejtsek, ha a zeneírásról van szó. Minél sebezhetőbb és őszintébb, annál jobban érzem magamat tőle”

05 - Head like a Haunted House

Szerintem ez az egyik legjobb szám az albumról, vannak benne a The Horrors zenekekarra emlékeztető elemek. Itt is megjelennek a táncparkettes ritmusok, de queenses módon egy gyorstempójú, elég jellegzetes basszusvonulattal. A  pow”, “pop” “brrt”, “bzzt” effektek végigvonulnak a dalon, megidézve az igazi disco poklot. 

Ez a legrégebbi dal az albumról, már 2007 óta megvan, szöveg nélkül. Ehhez is társult egy teaser video. 

06 - Un-reborn again

A dal azt taglalja, hogy a droghasználat és az égbekiáltó butaság az örök fiatalság eszméjének megőrzéséről karöltve vezet ahhoz, hogy akik a hallhatatlanságot keresik, azok nagyobb árat fizetnek szenvedélyükért, mint azok, akik elfogadják, hogy az élet együtt jár a természetes elmúlással. 

07 - Hideaway

Szintivel és egy lassú, érzéki dallammal indul, tetszenek az énekben a hajlítások, a szöveg pedig egyfajta összekavarodást sejtet üldöző és zsákmánya között. Van rá némi utalás, hogy a kapcsolat nem egyenrangú, tele van pszichológiai manipulációval és a lényeg igazából nem látható.

08 - The Evil Has Landed

A Led Zeppelines gitárriffel és a tesztoszteronnal kissé túlfűtött levezetéssel, még egy utolsó fénypontja az albumnak a zárószám előtt. A cím valószínűleg egy szójáték Neil Armstrong „the eagle has landed” szólásából eredeztetve, amit a Holdra szálláskor mondott. Ez a sor arra utal, hogy a misszió sikeresen befejeződött. A számkezdő riff már 15 éve Josh Homme fejében van, árulta el egy interjúban. A szám szerkezetét kicsit úgy szerette volna megcsinálni, mint egy körhintát, a kórus többször is visszatér, talán a szöveg változik, de a zene ismét önmagába fordul vissza, innen jöhetett a cím ötlete is. 

09 - Villains of Circumstance

Az album záródala már évekkel a megjelenése előtt megíródott, és már 2014-ben is játszották.  A dal egy lassú tempójú ballada, hasonló az előző, The Vamypre of Time and Memory cimű albumon megjelent Like Clockworkon dalhoz.

„Close your eyes and dream me home/Forever mine, I'll be forever yours”

A dalt Josh gyermekeihez írta, és szövegéből egyértelműen kiderül, hogy a gyakori távollét megviselte gyerekeivel való kapcsolatát. Mi lesz, ha én már nem leszek? Saját bevallása szerint szeretne valami maradandót hátrahagyni kisgyermekeinek erre az időszakra is. 

Mindent összevetve, sokadik hallgatásra jó lemez ez. Talán a megrögzött fanokat meglepheti, mint ahogy velem is történt, de ha szövegekre is odafigyelünk, ez egy igazán szerethető album. Nem olyan zúzós, mint a korábbi lemezek, de talán a tartalmilag több mélység van benne, mint a rockosabb albumokban. Sokan féltek tőle és értetlenül fogadták, hogy miért egy tipikusan popzenével foglalkozó embert kértek fel ehhez az albumhoz, de Mark Ronson producersége nem tett rosszat az albumnak. Én is tartottam tőle, hogy a bőrdzsekit flitteres szalonkabátra fogják cserélni, de szerencsére ennyire szélsőséges irányba azért nem mentek el. Értem a koncepciót, hogy egy sokkal jobb hangulatú, vidámabb albumot szerettek volna összehozni a bataclani mészárlás, és előző depresszívebb hangulatú album után, kicsit ki kellett menni a fénybe. Vicces módon a démonikus cím és grafika hangulatilag nincs összhangban az albummal, ahogy Josh Homme is említette, pont a szokásostól eltérő könnyedebb stílussal mutatta be a középső ujját a világnak ezzel a koronggal. Számomra ez igazán üdítő! 

Várom a bécsi vagy a bolognai koncertet novemberben, amin ismét igyekszem ott lenni. Remélem a soproni Volt fesztiválos élményeimhez hasonló tapasztalatom lesz majd az élő koncerten, ami életem egyik legkatartikusabb élménye volt. A jövő generációra is erősen hat a QOTSA zenéje, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy kisfiam az anyaméhen keresztül ezt a koncertet hallotta először, és két éves sem volt, amikor már gitárt követelt. Azóta is a hidegen hagyják a kommerszebb műfajok, és így igazából már úgy érzem, megérte az autóban alvást is bevállalni ezért az élményért.

Nagy Alexandra

Queens of the Stone Age

Josh Homme – ének, gitár

Troy Van Leeuwen – gitár, billentyű, háttér vokál

Dean Fertita – billentyű, gitár, háttér vokál

Michael Shuman – basszusgitár, gitár, ének

Jon Theodore – dob

Kiadás dátuma: 2017, augusztus 25.

Felvétel: 2017 január-március

Stúdió United Recording Studios (Los Angeles, California)

Hossz: 48 perc

Kiadó: Matador

Producer: Mark Ronson, Mark Rankin

Köszönjük, hogy elolvastad a cikkünket! Ha tetszett, lájkolj minket itt a Facebookon!