Fülesbagoly

Avril Lavigne meggyógyult, és készül a lemeze

2017. szeptember 01. - RionaFbly

2013-as, saját magáról elnevezett nagylemeze óta nem hallatott magáról az énekesnő, melynek hátterében minden bizonnyal a Chad Kroeger való házasságának zátonyra futása állhat, ráadásul Lyme-kórt is diagnosztizáltak nála.

avril_lead_kep.jpg

Szerencsére azonban legyőzte mind a betegséget, mind pedig a válással járó nehézségeket, így újult erővel jelentette be még tavaly decemberben, hogy idén kiadja hatodik albumát. Azóta azonban egy szó sem esett a projektről, így a rajongók egyre izgatottabbak, hiszen maholnap szeptember és az új anyagnak se híre, se hamva.

avril_insta_kep.jpg

Már-már azt hittük, hogy semmi sem lesz az egészből és csalódottan kulloghatunk vissza a polchoz leporolni a régi lemezeit, miközben elmorzsolunk egy könnycseppet, hogy idén sem lesz új Avril album. A minap az énekesnő azonban elárasztotta új képekkel instagrammját, miszerint egy percig sem felejtkezett meg ígéretéről. A dalokat már meg is írta és most a stúdiómunkákba veti bele magát, hogy felénekelje új számait, melyben J.R. Rotem producer segít neki. Micsoda véletlen, hogy időközben össze is jöttek. Állítólag hamarosan bepillantást is engednek majd munkáikba egy új dal vagy klip formájában.

Köszönjük, hogy elolvastad a cikkünket! Ha tetszett, lájkolj minket itt a Facebookon!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr812796110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása