Fülesbagoly

Halott sztárokkal nevettetnek a debreceni rockzenészek

2017. augusztus 28. - Bagolyhír

Közös produkciót hozott létre Perjés Péter és Tamás Nándor, akiket a debreceni rockzenei életből ismerhet a többség. Előbbi az August Förster énekese volt, valamint a Casanova Night Musical atyja, utóbbi pedig a Bearfood, a Wyrfarkas és a Crocodile Rock frontembere, valamint két korábban megjelent kötet szerzője. A muzsikusok közösen írtak egy könyvet Sűrített Paradicsom címmel, melynek első része Buli van a túlvilágon néven látott most napvilágot. 

perjes_tamas.jpg

A szórakoztató vígjáték tíz fejezete a túlvilágon játszódik a Sűrített Paradicsom nevű szépségszalonban, ami egyben koktélbár is, és az égi Hollywood mesés tengerpartján áll. Ide járnak szépülni, pletykálni, mulatni a térben és időben kóborló holt lelkek, köztük azok a híres énekesek is, akik egy-egy ünnep estéjén az Úr színe előtt adják elő utolsó dalukat a bár színpadán. A buli végén az Úr dönt arról, hogy mi vár a fejezetek főhőseire: Pokol vagy Mennyország.
A történetet a 14 éves, színes bőrű cipőpucoló kamasz fiú, Ted szemszögéből élvezhetjük végig.
A sztoriban könnyedén keveredik a dráma a humorral, az ármány a szerelemmel, és közben szólnak a pop/rocktörténelem legnagyszerűbb zenéi. 
A tíz fejezet során meghökkenhetünk Jim Morrison arcátlanságán, amint ellentmond az Úrnak, élvezhetjük Janis Joplin és Whitney Houston közös duettjét, nevethetünk Freddie Mercury páváskodásán, Bon Scott ordenáréságán, megborzonghatunk John Lennonnak a gyilkosával, Chapman-nel folytatott párbeszédén, jót derülhetünk Amy Winehouse látszólagos visszafogottságán, Luciano Pavarotti túlzott finomságán, Elvis Presley hétköznapiságán és Michael Jackson infantilizmusán.
A szerzők elmondták, bíznak benne, hogy sokaknak fog tetszeni a könyvük, amivel további terveik is vannak, hiszen úgy íródott, hogy később színpadi darabot, vagy filmsorozatot is lehessen belőle készíteni.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr6412786048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása