Fülesbagoly

Miért fizessünk a zenéért?

2017. augusztus 07. - Bagolyhír

A YouTube új offline frissítése első hallásra talán nem tűnik akkora hírnek, de eddig csupán nagyon limitáltan lehetett elérni ezt a funkciót. Most azonban lehetőséget ad a YouTube Red előfizetőknek arra, hogy letölthessék kedvenc zenéiket, albumaikat és offline módban is hallgathassák azt. Hol is láttam én már ezt?

kep_02.jpg

A piaci verseny mint mindenhol, itt is óriási. A 90-es években még gőzerővel nyúztuk a kazettákat, olykor fel-fel áldozva apánk régi, "már úgy sem hallgatja senki" albumait, hogy rávehessük legújabb kedvencünket, amiből aztán persze óriási családi vita kerekedett. Majd megjelentek a CD-k, így apáink nagy örömére többet nem kellett kedvenc kazettáit a padláson rejtegetni egy kis kartondobozban, ahol a gyerek talán már nem találja meg. Mostanára odáig jutottunk, hogy nem hogy az albumot nem kell megvennünk, de még magát a file-t sem kell feltétlenül birtokolnunk, hiszen egy okostelefon és egy közepes internet bőven elég ahhoz, hogy szinte bárhol elérhessük kedvenc zenéinket. Csupán egy applikációt kell letöltenünk, és ha ráfizetünk havonta egy album árának megfelelő összeget, akkor annyi zenét hallgathatunk, amennyit nem szégyellünk reklámok, és korlátok nélkül. Itt jön az indokolt kérdés: mégis minek fizetne bárki mindezért 2017-ben, amikor már szinte bármit letölthetünk különböző kalóz oldalakról ingyen? Pontosan ebben a kérdésben kínálnak kompromisszumot, meglepően nagy sikerrel az online zenehallgató applikációk. Hiszen nem egy, hanem több millió zene lesz azonnal elérhető, ráadásul számunka ismeretlen, új bandákat is felfedezhetünk. Többé nem probléma az, hogy úgy meghallgatnánk egy zenét, de nincs fent a telefonon. Hangulatunkhoz, kedvünkhöz alakíthatjuk a lejátszási listáinkat és bárhol, akár online akár offline elérhetővé válnak kedvenceink. Az emberek pedig egyenesen rajonganak értük.

De vajon miért jó mind ez a kiadóknak és az előadóknak? Nem nagy titok, hogy a zeneipar ma már nem a lemezeladásokból szerzi a bevételeket, sokkal inkább a koncertek, turnék hozzák a nagyobb pénzeket, és ha már az emberek így is, úgy is letöltik a zenéket, akkor tegyék ezt jogtisztán, habár vajmi kevés bevételük származik mindebből a zenekaroknak, de még mindig jobb, mint a semmi. Sokan úgy vélik, hogy ezek az applikációk tönkreteszik a zeneipart, és a művészek megalázóan kevés jogdíjat kapnak a magas hallgatottság ellenére is. Mások szerint azonban igen is haladni kell a korral, és az embereknek most erre van igényük. A kevésbé ismert zenekaroknak pedig óriási lehetőséget nyújt, hogy népszerűsítsék magukat, innen pedig már könnyedén visszavezethető a történet az eladott koncertjegyekből származó bevételekig.  

kep_01_1.jpg

A nagy pénzeket persze itt is a kiadók szakítják és nem maga az applikáció mögött álló cég, bármilyen meglepő is. Egyedül a YouTube az, amit még nem sikerült térdre kényszerítenie egyetlen kiadónak sem. A többi zeneszolgáltatónak azonban szüksége van rájuk. Ha egy nagyobb kiadó kiáll az alkalmazás mögül, akkor az gyakorlatilag le is húzhatja a rolót. A streamelési részesedésének arányában átlagosan alig harminc százalékot tudhat a magáénak egy-egy zenelejátszó applikációt fenntartó cég, (nem beleértve a reklámokból származó bevételeket). Arról, hogy a kiadókhoz szálló hetven százalékból mennyi jut el az előadókig, sajnos konkrét számokat nem tudunk, de jól mutatja a zenészek elégedetlensége, hogy bizonyára elég keveset kaphatnak.

Összefoglalva, a felhasználok szívesen fizetnek az online zenékért, és egyre népszerűbbek ezek az alkalmazások, habár a zenészeket igen csak megosztja a kérdés, mert valljuk be, többet érdemelnének. De még így is nagyobb hasznuk van belőle, mintha illegálisan letöltenék a zenéjüket. Persze az igazi nagy gyűjtők és rajongók úgy is meg fogják venni a fizikális kiadványokat is, nem véletlen, hogy a bakelit lemezek is reneszánszukat élik, mert szeretjük kedvenc zenekaraink kiadványait a polcainkon tudni, kézbe venni, megcsodálni és mint egy trófeát mutogatni a haveroknak.

Riona

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr7212726608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása