Fülesbagoly

Jön Jen Cloher leghumorosabb lemeze

2017. augusztus 06. - Bagolyhír

Az ausztrál énekesnő negyedik stúdióalbuma hamarosan megjelenik, melynek címe egyszerűen csak Jen Cloher lesz, és ezzel mindent elmondott, miről is fognak szólni az új dalok. Egy kegyetlenül szókimondó kiadvány, némi öniróniával vegyítve, humorosan tálalva, nem kegyelmezve sem saját magát, sem pedig a rajongóit.

jen_cloher_lead_kep.jpg

Álmos unalmas reggel a kávénkat kortyolgatva azon gondolkozunk, vajon mit is felejtettünk el? Gázt elzártuk, villanyt lekapcsoltuk. Aztán egyszer csak belénk hasít a felismerés, elfelejtettük saját magunkat. Az ízelítő gyanánt néhány hete már közétett Forgot Myself című dal éppen ebből az érdekes szemszögből világít rá viccesen az egyszerű és hétköznapi dolgokra.

- A partnereddel akarsz lenni, együtt átélni, megünnepelni a nagy pillanatokat, de ugyanakkor megvan a saját életed is és lélekben néha mérföldekre jársz onnan - magyarázta az énekesnő, mikor arról kérdezték, mi inspirálta a dalokat. - Nagyon egyszerű elfelejteni törődni magunkkal, megfeledkezni önmagunkról.

jen_cloher_kep_01.jpg

A Milk! Records gondozásában augusztus 11-én megjelenő album a hosszútávú párkapcsolatok nehézségeiről, áldozatairól, lemondásairól szól majd. A dalokat Courtney Barnett rendkívüli gitárjátéka kíséri és Bones Sloane valamint Jen Sholakis ritmusszekciója támasztja alá. A kiadó szerint a végeredmény egy igazán merész és magabiztos alkotás, miközben Cloher rendületlen becsületességgel néz szembe a fájdalmas igazságokkal, felülkerekedik rajtuk és győzedelmeskedik felettük. A hivatalos közleményben az olvasható, hogy ez lesz Cloher leghumorosabb kiadványa. Kertelés nélkül kimondja azt, amit mi még magunknak sem merünk bevallani, kifejező, őszinte, vicces és talán az eddigi legsikeresebb alkotása, a művészi és személyes fejlődés időszakának csúcspontja.

Riona

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr4312723358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása