Fülesbagoly

Ónodi Eszterrel koncertezik a Budapest Bár

2017. május 10. - Bagolyhír

Különleges koncertet ad a Budapest Bár május 13-án a MOMkultban a Zsidó Művészeti Napokon. A Pesti éjszakák című előadás vendége Jordán Adél és Ónodi Eszter színművész, az alkalomra Kondor Vilmos, a Budapest Noir-sorozat szerzője írt szövegeket.

onodi.jpgForrás: Ónodi Eszter Facebook oldala

Az együttes történetében először lesznek színésznők a vendégművészek, a 2008 óta publikáló, nemzetközi hírű Kondor Vilmos közreműködése pedig azért egyedi, mert az író titkolja kilétét, csak e-mailben kommunikál.
"Kondor Vilmos örömmel vállalta az együttműködést, mint kiderült, Budapest Bár rajongó. Regényeiben ugyanazt a letűnt világot, a harmincas évek Budapestjét eleveníti meg, amelynek zenei atmoszféráját igyekszünk mi is visszahozni" - idézte Farkas Róbertet, a zenekar alapítóját és vezetőjét a szervezők közleménye.
A Pesti éjszakák című esten Jordán Adél és Ónodi Eszter olvassa fel a koncert hangulatához illeszkedő írásokat, amelyeket a Budapest Bár számai ihlettek.
"A Budapest Bár énekesei nem kifejezetten erre a műfajra szakosodtak, a pop, a rock, a dzsessz világából jönnek, más rálátással, érdekes megközelítésből tudnak interpretálni egy-egy dalt. A mi közreműködésünk lényege is ez, mivel színészek vagyunk" - fogalmazott Ónodi Eszter, aki az elmúlt egy évben rendszeresen fellép különféle koncerteken, például David Bowie számaival.
A zenekar védjegyévé vált egyedi stílus gyökerei a húszas-harmincas évek budapesti kávéházi világáig nyúlnak, de a Budapest Bár repertoárja mára nagyon sokszínű lett, kiegészült különböző műfajú és születési idejű magyar és külföldi számokkal. A 2007-ben eredetileg egyetlen lemezre létrehozott, de mesterien hangszerelt cigányzenei feldolgozásaival napjainkra Magyarország egyik legnépszerűbb koncertzenekarává vált Budapest Bár idén ünnepli fennállása tizedik évfordulóját.
Május 13-án a MOM Kulturális Központban a Budapest Bár zenekara (Farkas Róbert - hegedű, brácsa, gitár, ukulele; Farkas Mihály - cimbalom; Farkas Richárd - nagybőgő; Ökrös Károly - harmonika, zongora; és Kisvári Ferenc - dob, ütőhangszerek)megidézi a régi pesti éjszakák hangulatát. Bohém mulatságokról, szerelmekről, szomorúságról és boldogságról szólnak a dalok a produkció jól ismert szólistái, Behumi Dóri, Németh Juci, Lovasi András, Frenk, valamint a két vendégművész előadásában.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr5412496025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása