Fülesbagoly

Dead Cross: ceruza a szemedbe!

2017. május 06. - matesas

Egyre élesebb képet kapunk róla, mit várhatunk az új hardcore-punk szupercsapattól, a Mike Patton énekessel felálló Dead Crosstól. A zenekar bemutatkozó lemeze augusztus 4-én jelenik meg, a mindösszesen 28 perces albumon tíz aprítós dal kap helyet.

deadcross_1.jpg

Mint arról a Fülesbagoly korábban beszámolt: a Dave Lombardo dobos (ex-Slayer és Suicidal Tendencies) által alapított harcore-punk bandához csatlakozott Mike Patton, a Faith No More énekese, a zenekar már fel is vette első stúdióalbumát, amely idén nyáron jelenik meg. Az együttes most hivatalosan bejelentette, hogy a zenekar nevével azonos címet viselő lemez augusztus 4-én jelenik meg, utána néhány koncertet is lenyomnak az Egyesült Államokban. Lombardón és Pattonon kívül Mike Crain gitáros (Retox) és Justin Pearson basszusgitáros (The Locust) alkotja a kvartettet.

Patton és Lombardo most hosszú interjút adott a Rolling Stone magazinnak. Lombardo azt mondta, hogy előző énekesük, Gabe Serbian azért vált ki a bandából, mert több időt akart tölteni a kislányával. Amikor a pótlásán gondolkodtak, számos énekes neve felmerült, de egy ideig meg sem fordult a fejében, hogy Patton is lehetne a frontemberük.

– Aztán az asszisztensem felvetette: „Dave, miért nem hívod fel a haverodat, Mike-ot?” - idézte fel a kezdeteket Lombardo. – Azt feleltem erre: „nem, ő el van foglalva a Faith No More-ral, és egy filmzenén is dolgozik.” De az asszisztensem kitartó volt, három-négy alkalommal is ezzel noszogatott, úgyhogy megkérdeztem Mike-ot, benne volna-e a közös zenélésben. Mire ő így válaszolt: „Abszolút. Imádnék ezen dolgozni!” Teljesen el voltam képedve, azt gondoltam magamban, uram atyám, ez az ember egyike a világ tíz legjobb énekesének...

Patton némi öniróniával indította az interjút.

– Legyünk őszinték, kissé komikusnak tűnhet, ha egy fickó 50 évesen ilyen zenét csinál. Már nem vagyok olyan fiatal és kemény legény, aki bizonyítani akar egy ilyen felvétellel. Számomra ez egy zenei kaland, amely színtiszta öröm és nagyon szórakoztató - mondta Patton, majd kitért a végeredményre is. – Számomra ez egy hagyományos hardcore lemez. Nagyon közvetlen és zsigeri. Nem alkalmazok rajta samplereket, sem szintetizátort, semmilyen kiegészítőt. A felvételek előtt olyan zenéket hallgattam, mint amilyeken felnőttünk, olyanokat, mint az Accüsed, a Deep Wound vagy a Siege. Brutális, kompromisszummentes zenék, úgy éreztem, minta a vérembe injektáltam volna őket. Kaptam egy esélyt, hogy egy igazi „ceruza a szemedbe” típusú zenét csináljak - tette hozzá sokat sejtetően a frontember.

Az albumról elárulták, hogy tíz szám lesz rajta, tömör, rövid, pörgős dalok, általában kétperces hosszúságúak. A teljes lemez mindössze 28 perces, helyet kap rajta egy feldolgozás is, a Bauhaus „Bela Lugosi’s Dead” című számát adják elő, ez a leghosszabb nóta az albumon. Korábban egy napig elérhető volt a Shillelagh című dal, most pedig egy újabb szerzeményt mutattak meg, a lehengerlő Grave Slave című őrületet.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr2712484789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása