Tüzes latin csaj sikolt a garázsból

Crystal Fairy lemezkritika

Facebook Tumblr Tweet

2017. április 30. - matesas

Teri Gender Bender napjaink egyik legizgalmasabb énekesnője. A latin csaj a garázspunkban nyomuló Le Butcherettes aranytorkú csalogánya, de most egy szuperkvartett frontvonalából zúdított ránk golyózáporral felérő hangorkánt.

Vegyünk alapul egy felturbózott PJ Harveyt, keverjük hozzá Siouxsie-t és adjunk hozzá egy csipetnyi Björköt. A 28 éves, denveri születésű Teri Gender Benderben az imént említett hármasból a legkiválóbb összetevők egyesülnek, a mexikói anyától és spanyol apától származó énekesnőt széles hangterjedelem, extravagáns megjelenés és szuggesztív előadásmód jellemzik, néhány pillanat elég, hogy a tüzes, többnyire vörös ruhában pompázó latina levegye a lábáról a hallgatóságot.

Nos, Teri a Crystal Fairy néven futó kvartetteben igazán hozzá méltó társakra talált. Buzz Osborne-t és Dale Crovert a Melvinsből, Omar-Rodriguez Lopezt az At The Drive-In-ből és a Mars Voltából ismerjük, a szupercsapat valamennyi tagja a Mike Patton vezette Ipecac kiadónál jelenteti meg lemezeit, az ismeretség tehát régi közöttük, szinte csak idő kérdése volt, mikor állnak össze egy bandává. A kémia pedig feltartóztathatatlanul működésbe lépett, és - többedjére meghallgatva a Crystal Fairy bemutatkozó lemezét - azt kell mondanom, hogy ennek csak örülhetünk, hiszen egy friss, lendületes, hangos, a 90-es évek garázsrockjának legszebb pillanatait idéző albumot sikerült összerakniuk, amelyen Teri Gender Bender olyasféle elementáris erővel énekel, amelynek csillogása a nem épp "nyeretlen kétéves" társak erényeit is elhomályosítja.

Márpedig ezekből az erényekből is akad szép számmal. King Buzzo a legjobb riffjeit hozza, a kócos hobó hol harapós, punkos témákkal zakatol a lemezen hol belassultabb, a sludge metal mezsgyéjén egyensúlyozó dallamokkal teremt pszichedelikus hangulatot. Omar-Rodriguez Lopez - aki egyben az album producere is - ezúttal a basszgitár nyakát szorongatja, Dale Crover pedig a Melvinsből megszokott energikus dobpergéssel pörköl a társak alá. A Chiseler című számnál nem is találhattak volna alkalmasabb nyitódalt, ez a nóta kapásból a hallgató arcába vágja, mire számítson az elkövetkező 40 percben, őrült száguldás, egy fantasztikus Osborne-szólóval. A második tétel, a Drugs on the Bus egy tempójában visszafogottabb dal, olyan hegynek föl, völgynek le típusú borulás, majd következik a Necklace of Divorce, amelyben Teri Gender Bender a legnagyobbat énekli. A dal a 80-as évek heavy metaljára hajazó gitárszólammal nyit, aztán Teri bekapcsolódásával egy kis indie-re vált, majd kitárul a csodás torok, emelkedik a ritmusszám, jön egy elképesztő, sikolyos refrén, a hallgatónak meg leesik az álla és néz maga elé értetlenül, megbabonázva, hogy aztán egy belassulós, andalító rész után újrakezdődjön az egész őrület. Számomra ez a dal az abszolút libabőr, maga a rock and roll, a tökéletesség. A negyedik számról első blikkre a Sonic Youth ugrott be, főképp Lopez basszusjátéka és a recsegő gitár okán, Osborne ebben a dalban is elhelyezett előbb egy rövidke, de nagyon fülbemászó szólót, hogy aztán egy sludge-os szaggatással vezesse egy jóval fájdalmasabb szólóhoz és a végkifejlethez a súlyos nótát. Kiemelendő az album címadó dala is, akárcsak a nyolcadik szám, a gyilkos basszussal operáló Bent Teeth, vagy a western hangulatú Sweet Self - az is igaz ugyanakkor, hogy a lemez második fele talán kissé kevesebb puskaport tartalmaz, mint az első. Összességében azonban bátran kijelenthető, hogy Teri Gender Benderék bemutatkozó albuma üde színfolt, nagyon kellemes zenei élmény, már most tudom, hogy a 2017-es esztendő végén én mindenképp számításba veszem őket, amikor majd az év legjobb 10-es, 20-as listáján töröm a fejemet.

Képgaléria: akcióban a Crystal Fairy tűzrőlpattant énekesnője