Félszavakból megértjük egymást? Vagy inkább féldalokból? Ezt a tíz számot egészen biztosan kívülről fújják a mai rockpapák és rockmamák, generációs alkotásokról emlékezünk meg, olyan remekművekről, amelyek igazodási pontot jelentenek a mai negyvenes korosztálynak.

Fantasztikus érzés, amikor a másik szemében meglátod a hasonlóságot, az összekacsintást, egy vérből vagyunk, te és én... Ez egy személyes hangvételű vallomás, a saját zenei evolúciómnak kívánok emléket állítani, ugyanakkor úgy hiszem, hogy az alábbi dalcsokor sok-sok kortársamnak jelent fontos kapaszkodót, ha nem is feltétlenül ebben a sorrendben, összetételben. De afelől sincsenek kétségeim, hogy rengeteg negyvenes éveit taposó rockmami és rockpapi érez hasonlóan, mint e sorok írója, és e tíz dal visszahoz valamit a bolondos évekből, amit egyszerűen csak úgy hívunk, hogy fiatalság.

George Michael - Faith (1987):

Olyan vagány napszemüveget viselt, mint Stallone a Cobrában, a lábán bőrcsizma, és ami a legfontosabb: a kezében gitár! A pop királya 1987-ben nyomott egy igazán rockos számot, szerintem nem lehetett nem beleszeretni, tízéves gyerekként totál megfogott ez a dal, és alighanem pályára állított, már nem kértem többet a Modern Talkingból és Milli Vanilliből.

Bon Jovi - Born To Be My Baby (1988):

Tág pupilla, tupirfrizura, de ami még fontosabb, lendületes, gitárcentrikus, dallamos, tökös rockzene. A Bon Jovi valaha egy igazán szerethető, dinamikus dalokkal operáló zenekar volt, én még nem a botoxos manírkirályt, hanem az ízig-vérig rocker New Yersey-i fiúkat ismertem meg, és nagyon csipáztam őket.

Alice Cooper - Poison (1989):

12 évesen szembesülni a bombanővel kacérkodó Alice Cooperrel - hát igen, ez a Poison című dal egy igazi himnusz volt, ma úgy mondanák, hogy badass, akkoriban egyszerűen csak letarolta a Bikinin szocializálódott tinédzserképzetet. Micsoda intró, micsoda szóló, micsoda gyönyörűség!

Skid Row - I Remember You (1989):

Sebastian Bach? Hogy hívhatnak így egy rockénekest?! A szívtipró, és nem mellesleg zseniális hangú frontemberrel az amerikai csapat csúcsra járt, a tinilányok bugyija mellett az én szemem is benedvesedik, amikor őket hallgatom, mert ha érzelmes, dallamos rock and rollt akarsz, akkor a Skid Row nem maradhat ki.

Faith No More - Epic (1989):

Nem létezik fantáziadúsabb zenekar a Faith No Morenál, az Epic korszakos himnusz, de sürgősen hozzá kell tennem ehhez a poszthoz: a zenekar olyan mint a jó bor, a The Real Thing album után jött az igazi felvirágzás, nincs hozzájuk hasonló, ők az etalon, a mérce!

AC/DC - Moneytalks (1990):

Nyolcadikos osztálykiránduláson ez a dal mindent vitt, kábé kétszázszor játszottuk le, ez volt minden rockok atyja, meg anyja, az osztály egyik fele ugyan Mc Hammert hallgatta, amelyre feleletként - mint a homokvárt összeromboló ovisok - Angus Youngékat üvöltettük.

Guns 'N Roses - Don't Cry (1991):

Aki nem szerette a rockzenét, az is imádta a Don't Cry-t. A felhőkarcoló tetején táncoló Axl Rose, meg a gitárját szétverő Slash nem csak a mi kedvencünk volt, az akkori negyvenesek is őket énekelték, Axlék világőrületet indítottak útjára. És a történetnek nincs vége, hamarosan Európában koncerteznek a tavaly újra összeállt Rózsák.

Nirvana - Smells Like Teen Spirit (1991):

Robbanás! A GNR, meg Bon Jovi után nehéz volt befogadni ezt a zenét - egy rövid ideig. De aztán ütött, hatalmasat ütött, elmosta mindazt, amit az addigi zenéről tudtunk. Furcsa azt hallani a régi metalharcosoktól, hogy a Nirvana megölte a rock and rollt, hiszen Cobain maga az energia, a meg nem alkuvás, a fantázia, és nem utolsósorban az őszinteség.

Metallica - Enter Sandman (1991):

A Metallica fekete albuma minden rockimádó mai negyvenes egyik alapvetése. Az Enter Sandman a rocktörténelem egyik legjellegzetesebb dallamfüzére, mindenki rémálma a 100-zal felé közeledő kamion, meg a ráncos képű pofa a klipből, de senki sem ugrik el Hetfieldék klasszikusa elől.

Red Hot Chili Peppers - Give it Away (1991):

Az MTV a ’90-es évek elején még nem idióta valóságshowkat nyomott számolatlanul, hanem éjjel-nappal szóltak a jobbnál jobb muzsikák. Az RHCP fekete-fehér, de persze extravagáns klipje örökre az agyba égette Kiedisék jellegzetes funky-rockját, a Csili abban az évben vált igazi világsztárrá, amely státuszt a mai napig élvezik.