Fülesbagoly

Magyar nyelvű lemezt készít Gereben Zita

2017. április 25. - Bagolyhír

Az Emil.RuleZ!-ből és a Gringo Sztárból is ismert bársonyos hangú énekesnő, Gereben Zita 2008 óta vezeti saját zenekarát, a Gereben Zita Quintettet. Az együttes jelenleg harmadik lemezén dolgozik, melynek különlegessége, hogy a csapat történetében először minden dal magyar nyelven íródik. Legközelebbi koncertjükön, május 4-én a Muzikum Klubban a már elkészült dalok közül néhányat élőben is bemutatnak.

gerebenzita_portre.jpg

Gereben Zita élete gyerekkora óta a zene jegyében telik. Tizenkét évesen már a Magyar Rádió Gyermekkórusában énekelt, majd a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában és a Kőbányai Zenei Stúdióban tanult, 2008-ban pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén diplomázott ének szakon. Az énekesnőt világéletében vonzotta a pop, kamaszkorában rajongott a Totoért, az Incognitoért vagy Whitney Houstonért, a jazzisták közül pedig legszívesebben Ella Fitzgerald, Billie Holiday és Rachelle Ferrell felvételeit hallgatta. Régóta tanít is, ami a színpadi szereplés mellett életének másik, kiemelten fontos része.

Zenei pályája rendkívül szerteágazó. A szélesebb közönség az Emil.RuleZ! vokalistájaként, majd Geszti Péter oldalán a Gringo Sztár egyik énekesnőjeként ismerhette meg. Emellett népszerű hazai jazz együttesekkel – Modern Art Orchestra, Budapest Jazz Orchestra, Transform Quintet, Free Style Chamber Orchestra, Nagy János Trio, Hárshegy Band, R.E.E.D only – is dolgozott már együtt, valamint Sting és Herbie Hancock zenekarából is ismert, neves amerikai énekes-ütőhangszeres Vinxszel is lépett fel közös produkcióban.

Az pedig, hogy mennyire sikeresen nyúl a különböző zenei stílusokhoz, leginkább saját zenekarában, a Gereben Zita Quintettben érhető tetten. Az együttes személyes hangvételű, első önálló albuma 2010 nyarán jelent meg Ready For The Sun címmel, amit az Our Places című lemez követett, melyen a jazz mellett a pop, a funk és az R'n'B stílusjegyek dominálnak. Műfajok tekintetében az énekesnő a sokféleségben hisz: ”Megmaradok ingázónak a jazz és a pop között, nem gondolom, hogy döntenem kellene. A zenére egységében tekintek: nem a stílus számít, hanem hogy egyszerűen jó-e.”

A kvintett harmadik albuma is a műfaji sokszínűség jegyében készül. A dalok zenei részét Gereben Zita szerzőtársával, Horváth „Tojás” Gáborral készíti, míg szövegíróként az énekesnő mellett Hajós András is részt vesz a munkálatokban. Az együttműködésnek köszönhetően ez a lemez teljes egészében magyar dalszövegekkel készül. És bár az album megjelenése csak őszre várható, a Ryan Gosling Mentsél Ki című szerzeményt már hónapok óta játsszák a rádiók. A többi számból pedig legközelebb május 4-én a Muzikum Klubban hallhat ízelítőt a közönség.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr1312454089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása