Fülesbagoly

Zenélő aszfaltutat építenek Kaposvárnál

2017. március 17. - Bagolyhír

Zenélő szakaszt épít be a 2-szer 2 sávosra bővülő 67-es számú főút Kaposvár felé vezető részén a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

ut.jpg

A felújítás során 12 csomópont, Mernyeszentmiklós és Somogybabod település között a gyorsúttal párhuzamosan új összekötő út, illetve a gyorsúttal párhuzamosan a lassújármű és kerékpáros forgalom számára burkolt szervizút épül. A mezőgazdasági művelésű területek megközelítésére pedig földutakat hoznak létre.
 A speciális technológiájú akusztikus vagy zenélő aszfalt zenei hangokat bocsát ki, amikor az autós ráhajt az útra. A kivitelezés során ugyanolyan aszfaltot terítenek le, mint bármely más útszakaszon, azonban a felületet egy gyémántvágóval bemetszik keresztirányban. A hang magassága a barázdák mélységétől és egymáshoz viszonyított távolságától függ. Voltaképpen az aszfaltba vésett mélyedések képezik a kottát, a kocsi gumija a gitár húrja, az autó karosszériája pedig maga a hangszer. Amikor az autós ráhajt a Kaposvár felé vezető úton a keréknyomnyi vagy teljes sávon elterülő "bitumen kottára", a Republic együttes A 67-es úton című dalát fogja hallani.
A formabontó aszfaltrész a tervek szerint 2019-re készül el. A fejlesztést követően gyorsforgalmi úton lehet majd közlekedni Kaposvártól az M7-es autópályáig. (MTI)

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr8512345915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása