Negyed évszázada már, hogy megjelent minden idők legdurvább, legfeszesebb, legszigorúbb metal albuma, a Pantera Vulgar Display of Power c. lemeze. Az évforduló kapcsán Szalai Sanyi barátunk emlékezett meg e korszakos remekműről.

És a Walk? Elmondom azt is. 1991-ben írták, ‘92-ben jött ki az albumon és ‘93-ban lett belőle kislemez. Azt nem tudom hirtelen, hogy a video mikor jött ki, csak azt, hogy ott ültem egy este az MTV előtt, és a Beavis & Butthead Show-t néztem. Ezek a türhők minden zenét le tudtak fikázni, minden előadót ki tudtak röhögni, de amikor Dimebag (vagy akkor még Diamond, HA!) Darrell azóta klasszikus riffje felhangzott, csak néztek a nagy ostoba szemeikkel és tágultak az orrlyukak és megcsillant a fogszabályzó az eltátott szájban.

Ti-tiririri-tiririri-tiririri.

Annyit mondhatok csak, hogy a Walk az én metalmikrokozmoszom himnusza lett. Tönkretett néhány magnót annak idején. És ma is játszák a rock-dj-k és koncerten is felhangzik néha - előfordul, hogy csak poénból a főriff néhány ütemen át.

Beavis és Butthead és az MTV csinált belőlem Panterást. Örökre. Az MTV, érted…

Szóval nekem a Walk volt a belépőm. Hamarjában megvásároltam az akkor aktuális albumot, a Vulgar Display of Power-t, az ikonikus arcon robbantott fickóval a borítón. Meghallgattam, megismertem a Fucking Hostile-t, a This Love-ot, a Rise-t, a Regular People-t, ezek már nem kapudrogok voltak, hanem heroin. Világossá vált, hogy létezett egy Pantera előtti és onnantól létezni fog egy Pantera utáni életem. Sose engedett el.

A nagy klasszikusok, a nagy öregek a metalban nem tudtak annyira megfogni, mint Dimebag, Anselmo, Vinnie Paul és Rex. És nem volt egy metal album sem, amit végig tudtam volna hallgatni legalább egy pisiszünet nélkül, de a Vulgarnál inkább behugyoztam, és csak headbangeltem, mintha nem lenne holnap. Pont annyival volt erősebb, agresszívabb, közönségesebb… vulgárisabb, amennyi a többiekből hiányzott. A new level of confidence and power...

A Vulgar nekem az első. Mindenki tudja, hogy létezett a Cowboys From Hell album, hogy azzal váltott arculatot a zenekar, hogy azon tették meg az első lépéseket a glamből valami ultraerőszakos felé, de nekem akkor is a Vulgar marad az első. Az már hibátlan. Arról már elmaradtak a megmosolyogtató zenei pózerkedések, azon már nem fordulhatott elő, hogy Anselmo egy pillanatra nem figyel, és gyorsan trilláz egyet a nagyvilágba. Minden feszes, minden erős, minden kompromisszumtól mentes, minden tarol, minden azt üvölti, hogy “van valami problémád velem, baszd meg?!”

Emlékszem, az iskolarádió meghekkelésében addig jutottunk, hogy a By Demons Be Drivent egyszer engedték végigmenni, de a Fucking Hostile-nál már el kellett torlaszolni az ajtót. Ez az a nóta, amit még a Butcher Babies is játszott koncerteken, szigetelőszalag ikszekkel a csöcseiken. Alapmű. Én sokszor nem értem a Pantera dalszövegeit - biztos nem is vagyok nagy angolos, meg Anselmo-nak is van egyfajta lelki világa, amit nehéz összefüggő mondatokba önteni -, de a Fucking Hostile-nak minden szavát értem, a mondatok közti összefüggéseket látom, minden rezdülését érzem. Az pont arról szól, amiről a Pantera. Nem véletlen, hogy ezen az albumon jelenhetett meg és vitathatatlan, hogy nagyban hozzátett az érzéshez, hogy valami történik. Hogy itt az idő.

Nem tudom, 1992-93-ban mennyire éreztük, hogy maga a metalvilág áll a feje tetejére, de azt biztosan éreztük, hogy nagy dolog történik. Én azért szeretnék örökké élni, hogy ne maradjak le olyan nagy történelmi léptékű eseményekről, mint a Marsra szállás például. Azt mindenki észrevenné, akkor is, ha mondjuk a szíriai háború neki totál kiesik, ha az elszalad mellette. Valami ilyen volt a Vulgar. Tudtuk, hogy a Pantera valami kurva nagy lesz. És hogy ennek részesei lehessünk - azon szerencséseken kívül, akikhez eljutott a Cowboys - nem volt más, mint a Vulgar. És ez elég volt.

Amikor 1994-ben a Far Beyond Driven album a megjelenése napján letaszította az amerikai Billboard lista első helyéről Michael Jackson Bad című albumát. Amikor feltűnt a Machine Head és a Burn My Eyes. Amikor a Prong is panterásra hangolta a gitárjait. Amikor Rob Halford létrehozott egy zsírúj bandát, Fight néven. Amikor még a magyar Action is kölcsönvett némi hangzást és ötleteket a Vulgarról.

Akkor tudtuk, hogy igazunk volt.

A Vulgar Display of Power a szemünk láttára írt történelmet.

Hihetetlen így visszagondolni rá.

Ha nincs a Vulgar, valószínűleg nem pogózok 1998-ban a Kisstadionban az egyetlen magyarországi Pantera koncerten.

És ha nem csal a megérzésem, idén is pogózni fogok a Vulgar Display of Power riffjeire valahol Budapesten, mert az első számú itthoni Pantera feldolgozás zenekar a Vulgar Display of Cover minden évfordulóról meg szokott emlékezni - úgyhogy figyeljétek őket.

I crush your rush / I rule you fool / I'm immovable stone in your world of weak -- I speak